Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
742 tanúkkal társalogna, s mintha vértanűságuk jelvénye már az ö homlokát is ékesítené, így kiált fel: «Semmi sem oly szép, mint azok a lánczok, melyeket Krisztusért hordoznak, mint azok a lánczok, melyek a szenteknek kezeit sanyargatták. Ha valaki Jézus nevéért visel lánczokat, ez sokkal dicsőségesebb, ínint ha valaki apostol, hittanító, evangélista. Ki Jézus Krisztust szereti, az ért engem. Igen, az ismeri a lánczok becsét aki lángol, aki az örülésig el van telve az Úr szeretetével, az ilyen jobban szeretne Jézusért lánczokat hordozni, semmint az égben lakni. Az aranynál jobban fénylettek, a gyémántnál jobban ragyog- tak Pál kezei: az a drágakövekkel borított abroncs, mely a királyok fejét köríti, nem kölcsönöz nekik annyi fölséget, mint az a vasláncz, melyet valaki Jézus Krisztusért visel. A börtön, mely fogva tartja az Apostolt, pompára nézve felülmúlja a királyi palotát; mit mondok? még az eget is, igen, mert e börtön most magában tárja Krisztus foglyát. Ha szeretitek Jézus Krisztust, akkor fel bírjátok fogni, mily méltóságot, mily erényt, mily kegyelmet rejt magában az, hogy egy ember méltónak találtatott lánczokat hordozni Jézus Krisztusért. Talán még nagyobb dicsőség ez, mint az ö jobbján ülni, még fényesebb, mint a trónját körülvevő tizenkét szék valamelyikét bírni. Mit beszélek emberi dolgokról? Pirulva tudnám csak e lánczokat a legdrágább aranyékszerekhez hasonlítani. Ha valaki sehonnan jutalmat nem várhatna, nem lelne-e igen nagy és elégséges kárpótlást abban, hogy sokat szenvedhet azért, kit szeret ? Könnyen meg fognak érteni engem azok, kiknek szíve mély érzelemmel van eltelve, nem mondom Isten, hanem valami teremtmény iránt. Nemde kedvesebb ezek előtt, ha magukat szeretetük tárgyáért feláldozhatják, mint bárminő elismerés? Aki ezt meg akarja érteni, annak az apostolok karához kell tartoznia. Hallgassátok meg, mit mond sz. Lukács: Ezek örvendezve ménének el a gyülekezet elől, mivelhogy méltókká let- tek a Jézus nevéért gyalázatot szenvedni.1 Némelyek közülünk nevetségesnek tartják, ha azt mond- juk, dicsőség, ha megvettetünk; öröm, ha gyalázatot szenveAp. Csel. 5. 41.
