Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Rézbányay József: Az egyház és az állam között való viszony kérdése hazánkban

25 különösen hazánkban, eddigi jogainak gyakorlatáról csak saját vesztére mondhatna le. De e rendszernek helytelenségére vonatkozólag tisztán észbeli érveken kívül positiv egyházi kijelentésünk is van.1 A szomszéd területen, a német államban, elvileg az egy- ház és az állam különválasztását ugyan kimondották, de mivel az erre vonatkozó törvények nem soká tartották fönn köte- lezö er ej őket, az elv tényleg sehol sem hajtatott végre. Azon- ban Poroszországban ez alapon az 1850. alkotmány-szervezet értelmében tovább építettek, s hogy mire vitte e végzetes lépés azokat, akik e törvények végrehajtását kierőszakolták, az utóbbi 30 év története világosan tanúsítja. És ez mutatja, mily okadatoit Európa és névleg hazánk idegenkedése is az éjszakamerikai rendszer behozatala iránt, amelylyel e kérdés mindannyiszor, valahányszor csak érintetett, talál- kozott.1 2 5. A vegyes systema. — Az eddig mondottakat összefog- lalva, arra az eredményre jutunk, hogy az egyház és az állam teljes különválasztását alá nem írhatjuk, vagyis más szóval: hogy az államnak az egyházzal szemben a teljes indifferentis- mus álláspontjára helyezkednie nem szabad, és hogy ha — amint föntebb kifejtettük — a theokratia hajdankori formája, vala- mint az államuralom elve ma már túlhaladott álláspont, akkor nem marad egyéb hátra, mint hogy elfogadjuk a vegyes sys- témát, amely a kettőnek egymástól való megkülönböztetésére van alapítva. E rendszer körében tehát sem az egyháznak az állam korláttalan uralma alá rendeléséről, sem viszont az államnak az egyház föltétien uralma alá hajthatásáról, de viszont az egyiknek a másikkal való teljes szakítá- sáról, vagy a kettő kölcsönös egymásra való vonatkozásának megsemmisítéséről, egyiknek a másiktól való teljes idegenke- déséröl és tartózkodásáról, hogy a teljes indifferentismus állás­1 Kárhoztatva lön XVI. Gergelynek az összes püspökökhöz írt le- veiében 1832. aug. 15. 2 Golther. Staat und Kirche im Königreiche Württemberg. Ein- leitung.

Next

/
Oldalképek
Tartalom