Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Dr. Franciscy Lajos: Szűz Mária az evangéliumokban, mint jegyes és hitves
662 kötésnél átadott jogokkal oly mértékben és oly módon köte- lesek élni a felek, amily mértékben és amily módon a közöttök létesült egységet és a felbonthatatlan életközösséget l'entartani lehet. Ehhez pedig elégséges a lelki kapocs és a kitartó hűség. A testi kapocs nem okvetetlenül szükséges a házassági egység fentartásához. Ennek igazolása végett elég- séges utalnunk a két kapocs természetére. Bizonyos, hogy különböző természetűek, s azért el is választhatók egymástól. Bizonyos az is, hogy a lelki kapocs nélkül a testinek nincsen létjoga. A házasság szereteten alapszik; a szeretet pedig, mint lelki tulajdonság, lelki vonzalmat és lelki összeköttetést létesít. Ahol a szeretetnek egyetlen szikrája sem gyulád ki, ott házasság nem keletkezhetik, és ahol‘ a szeretet utolsó szik- rája is kialszik, ott a házasság, az ö teljes mivolta szerint, fenn nem állhat. Lehet a szeretet nagyon gyenge, nagyon tökéletlen, de a házasságkötésnél és a hitvesi együttélésnél még sem hiányozhatik teljesen. Mert a szeretet teljes hiánya gyűlöletet hoz a szívbe, az pedig lélektani képtelenség, hogy szabad elhatározás mellett, kölcsönösen gyűlölt felek között házasság létesülhetne. Ennek alapján mondjuk, hogy a testi kapocsnak a lelki kapocs nélkül nincsen létjoga, de sőt, tegyük hozzá: létezési lehetősége sincs. De, ha így áll a dolog, ha a testi egyesülés létjogosult- sága a lelki kapocstól függ, akkor ez utóbbi a házasság létre- hozatalában és fentartásában döntő szerepet játszik, oly- annyira, hogy más tényezőre épen nem szorul. A lelki kapocs ugyanis nem 'adhat létjogosultságot a testi egyesülésnek, mielőtt ö maga létet nyert volna. Ö maga pedig akkor nyer létet, mikor a házasságkötés tényénél a felek az «igent» ki- mondják. Eddig csak vonzalom, barátság, összhang létezett a felek között, de a házasságkötés pillanatában létre jő köztök a lelki egység kapcsa. E kapocs a házasságban minden jog forrásává válik. Rajta nyugszik, mint alapkövön, a hitvestársak egész viszonya. A testi egyesülés, gyermeknevelés és a többi házassági jogok, mind a lelki egyesülésből sarjadnak. E jogok élvezete által a lelki egyesülés erösbödik, fejlődik ugyan, de megállhat nélkülök is.