Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
— 671 — MHH■ Annyira általános volt tehát a temetések alkalmával a •zsoltáréneklés, hogy a hatodik században a toledói zsinat már így határozott: «Kik Istennel való egyességben hunytak el, csu- pán zsoltárok és zsolozsmák éneke mellett lesznek a sírhoz kísérendök. Azokat a gyászkölteményeket ugyanis, miket szél- tében-hosszában a holtak fölött szoktak elénekelni . . . hatá- rozottan eltiltjuk.» (Can. 22.) Mi más tűnik ki e szavakból a mondottakon kívül, mint az, hogy a pogányoknál szokásos dicsérő énekek, miket praeficá-k mondtak a halottas ház- ban, a kereszténységbe is átszivárogtak, és, sajnos, a búcsúz- tatók képében még ma is rontják és bosszantják a müveit emberek jó ízlését. A halotti búcsúztatók hazánkban csak egy század előtt is csupán magas rangú egyének fölött és több- nyíre a család udvari papja által énekeltettek, és több órát vett igénybe, míg a búcsúztató a temérdek rokonság minden ia-fiát sorra szedte; később azonban mindig közönségeseb- bekké váltak, míg végre napjainkban már csak a falvakban vagy némely mezővárosban divatoznak. A temetés élén, mint napjainkban is, valószínűleg a régi keresztények is a keresztet vitték : bár történelmi bizonyító- kunk hiányzik erre nézve, mindazáltal igen természetesnek tűnik fel az a szokás, hogy ugyanazon jel elülvitele mellett kisértessék ki a halott örök nyugalomra, mely alatt életében küzdött, melyben megváltatását nyerte, mely minden időben tárgyát képezte a keresztények tiszteletének. A koporsónak szenteltvízzel való behintése, melyet, mint láttuk, Rómában is használtak a temetésen jelen voltak megtisztítására, törté- netíróink bizonysága szerint, legelőbb hatszáz körül, egy lyoni franczia zárda évkönyveiben említtetik föl; de hogy •előbb is használták, sok más érv is szól mellette. Mielőtt a temetkezés helyét megismertetnök, kettőről kell megemlékeznem: a temetéssel hivátásszerüleg foglalkozó embe- rekröl, és ama különös szokásról, hogy az első keresztények között a halottat a sír szélén békecsókkal illették a jelen- voltak. Ami az elsőket illeti, ezek parabolani és fossores névvel illettettek és papirendet vagy testületet alkottak a püspöki székhelyeken. Az utóbbit, tudniillik a békecsókot, a
