Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Palotay László: A katholikus egyház és a lelkiismereti szabadság
588 ׳magamat önmagam szeretetétöl. Bennem az értelem mint tér- mészetem öröksége és dísze csak azért van, hogy lássam, megismerjem és megkülönböztessem az igazságot a tévedéstől és ezt csak azért teszem, mert józan észszel bírok. Lényem- nek mélyében nyugtalanságot érzek, mely csak akkor szűnik meg, ha az igazságot, vagy mit igaznak tartok, bírom. Az igaznak szeretete minden kor- és állapotban feltalálható. Miért a gyermekben a tudvágy természetessége, megérteni azt. amit nem ismer ? Miért gyűlölik az emberek a jellemteleneket. két- színűeket és hazugokat, ha nem azért, mert alávalók és meg- vetendök ? Miért a léleknek erőlködése, a tudatlanság sötét- sége ellen folytatott harcza, mely mindent elkövet annak eloszlatására, hogy az igazságot bírja. Mit kutat a bölcs fárad- ságos északáin. az utas hosszú utazásában, a természetbúvár észleleteiben, a politikus gondos kidolgozásában, a törvény- tudós a törvények forgatásában és a tettek megvitatásában? Mindnyájan az igazságot kutatják. Maga a vakmerő okoskodó is azt hirdeti, hogy ö az igazságnak barátja; sőt magok az istentelenek is az igazságnak terjesztésével kérkednek, jól tudván azt: elvöknek hitele nem volna, ha azt a maga való- .ságában, mint hazug szenvedélyeiknek álmát adnák elő.1 Tehát az ember az igazságért van alkotva, szűkségképen és folytonosan azután törekszik; tehát az igazság az emberi észnek szabálya, gondolatainak legfőbb törvénye, mely alul a gondolat ki nem vonhatja magát. Minden dolognál a czél határozza meg a működési módot vagy erőt, ez áll föképen a józan észszel biró lényre nézve. El akarom sajátítani a füvészetet, vagy bármely más tudományt, azt akarom, hogy kertem ne ezt, hanem egy más gyümölcsöt teremjen, házat akarok építeni bizonyos modorban, világos, hogy a czél, melyet el akarok érni. előbb az észben, azután a kivitelben hatá- rozza meg a czél elérésére szükséges eszközöket. Ekként a czél a törvény, mely az eszközöket meghatározza. Az igazság az észnek és a gondolatnak természetes és szükséges czélja: tehát az észnek és a gondolatnak az igazság jelöli ki a tör1 Frayssinous. Defense du Christ. Conf. II. de la verité.