Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Csicsáky Imre: Dante theologiája
510 A szérafim, fökép Istenben élvén Moyses. Samuel és sorozd közéjük A két Jánost, Máriát is beértvén, Nem másik égben van nekik se székök Mint ama lelkeknek, kiket előbb te Láttál, se nem több évig tart a létök. Mert mindannyi az első körnek éke S különböző módon van édes éltük A kisebb-nagyobb örök ihletésre. De itt mutatkoztak, nem mintha részük Volna e kör, hanem annyit jelent ez. Hogy kisebb égi felemeltetésük. Dei Seraün colui che piú s’india, Moisé, Samuel, e quel Giovanni, Qual prender vuogli, io dico, non Maria, Non hanno in altro cielo i loro scanni. Che quegli spirti ehe mo fappariro, Né hanno all’esser lor piú 0 menő anni. Ma tutti fanno bello il primo giro. E differentemente han dolce vita. Per sentir piú e men l’eterno spiro. Qui si mostraron, non perché sortita Sia questa spera lor ; ma per far segno Della celestial ch’ha men salita.1 E különböző fokozat daczára azonban legkisebb irigység sincs közöttük, Istent szeretve a legtökéletesebb egyességben élnek egymással. Testvér, a szeretet erénye tartja Akaratunkat nyugvásban s okozza. Hogy egyedül, amit bit׳, azt óhajtsa. Ha óhajtnánk mi feltörni magosbra, Más volna óhajtásunk, mint az Isten Akarata, ki minket ide oszta. De e körökben, lásd, ilyesmi nincsen. Ha a természetére jól figyelsz te, S ha kell, hogy minket szeretet hevítsen. Sőt e boldog létnek formalis elve, Hogy az Úr szándékától el ne térjünk, Akaratunk, hogy vele mind egyezne. 1 Par. IV, 28—36
