Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Csicsáky Imre: Dante theologiája

491

És így maradtak mindnyájan szememben Oly édesen dallván Regina coeli,

Hogy e gyönyört sohsem lehet felednem.1

Vándorlásának céljához érvén, a költő fénykort lát. A virágok t. i. az üdvözültek lelkei, rózsát alkotva sorakoznak a fénykör köré, amely nem más mint az Istenség második személye, a Aoyo:, az Isten dicsőségének visszasugárzása, isplendor di Dio (Par. XXX, 97). Élő szikrák (faville vive), angyalok, szállnak a virágokhoz, békét és szeretetet árasz- tanak reájuk! Az örök rózsa aranyszín közepébe (nel giallo della rosa sempiterna) vezeti erre Beatrice a költőt, aki édes gyönyörűséggel nézi az üdvözültek e felséges rózsa-alakját

Mint egy fehér rózsa tűnt énnekem fel A Krisztusnak szentséges hadcsapatja.

Melyet magának vérével jegyzett el.

De a másik, mely szállva látja, dalija Isten dicsét, kiben szerelmük éled S a jóságot, ki őket ily magasra

Emelte, mint a méhe-raj elszéled A virágokra, úgy szállottak ahhoz,

Akitől birják ők e kedves éltet.

In forma dunque di candida rosa Mi si monstrava la milizia santa.

Che nel suo sangue Cristo fece sposa;

Ma Faltra, che volando vede e canta La gloria di colui, ehe la innamora,

E la bontä che la fece cotanta,

Si come schiera d’api, che s’infiora Una íiata, ed una si ritorna Lá dove il suo lavoro s’insapora,

Nel gran fior discendeva.1 2

Aztán leírja őket.

Arcuk, miként a tűz, oly lángban égé,

Szárnyuk aranyszín, testük oly fehér volt,

Hogy semmise hozzá a hó fehére.

1 Par. XXIII. 7fi—1H0.

2 Par. XXXI. 1—10.