Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában

395 ■ י ־ ׳-:׳׳- ד történetét írják. Akármi módon munkálkodnak, akár vissza- emlékezni iparkodnak, akar az Úr életének egyéb tanúit kér- dezik. akár előbbi írásokat is használnak, a Szentlélek meg- védi őket meggondolatlanság és hamisítás ellen, hogy a tanúskodás teljes igazságában megtartsa őket. VI. Az evangéliumok helyes összehangzása, eltéréseik daezára, a legrégibb kor óta el volt ismerve. Ez az egyház általános hagyománya. Mivel mindegyik könyv ugyanazon Isten szavát tartalmazza, lehetetlen volt ellentmondást föltenni bennök. Isten szava nem lehet magával ellentmondásban. Már a második század közepe félé a négy sugalmazott írás teljes összehang- zásának kimutatására concordantiák, amint akkor nevezték, diatesseron készültek. Ezt az a priori föltételezett egységet a kri- tika az okmányok szorgalmas megvizsgálása után igazolja. Nemcsak a három első evangélium, melyeket alaptervök szem- beszökö hasonlatossága miatt synoptikusoknak neveztek, egyez- nek meg egymással, hanem a látszólagos mélyreható eltérések daczára a negyedikkel is teljesen megegyeznek. Az utóbbi az első pillanatra semmiben sem emlékeztet három elődjére. Az események, a helyrajzi és időrendi keret, a beszédek, mind különböznek. Bizonyos kritikusok ez eltéré- sekböl siettek ellentmondásra következtetni, ezt a dilemmát állít- ván fél: ha a synoptikusok Jézus életének festésében a helyes utat követik, akkor sz. János képzelet által szült elbeszéléseket nyújt, s ha a három első evangéliumban elmondott beszédek igazán Jézus beszédei, akkor sz. Jánoséi a képzelem szülöttei és megfordítva, ha a negyedik evangélium előadásai helyesek, a három első elbeszélései nem lehetnek azok. A valóságos és szembeszökő eltérések, melyeket a három első és a negyedik evangélium között nem tagadunk, nemcsak hogy nem jogosítanak föl arra, hogy ki nem egyenlíthető ellentmondásra következtessünk, sőt ellenkezőleg a négy ok- mány összehangzását bizonyítják, Sz. János nem mond ellent elődeinek, hanem kiegészíti és magyarázza őket, tekintettel a

Next

/
Oldalképek
Tartalom