Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában
tosítja és megerősíti Négy tanú nagyobb hitelességgel bir, mint egy. ha egyéni sajátságaik különbözősége mellett valló- másuk összehangzó. A változatosság nem kevésbbé fontos; lehetetlen többsé- get e nélkül gondolni. Ha négy tanú ugyanazt a dolgot, ugyan- oly szavakkal mondaná el, egybeolvadnának. A tanúskodás hitelessége oly vallomásokat kivan, melyek a födologban meg- egyeznek és a nélkül, hogy ellentmondanának, a részletekben eltérők. Az evangéliumi elbeszélések egymással összehason- Iítva ezt a jelleget tüntetik elő. Jézus története ezekből a megtámadott elbeszélésekből összeállítva, szembeszökő példát nyújt erre; az olvasókat legjobbnak vélem magára a szent- könyvre utalni. Biztosítom őket. hogy nagy figyelemmel keres- tem a bizonyos kritikusok által említett ellentmondásokat, de sehogysem akadtam reájuk. Óvakodtam egy tényt látni ott, hol a részletek kettőt különböztettek meg és így sok ellent- mondás megszűnt. Például a jerikói vakokat hozom fel. Én két csodát találok ott; egyet, midőn Jézus a városba lépett, a másikat, midőn a várost elhagyta; s azt kérdem a máskép magyarázóktól: mire alapítják ők ellenkező nézetöket? Ha sz. Lukács szerint Jézus érkezése alkalmával egy bizonyos vakot meggyógyított, miért utasítsuk vissza tanúskodását; és ha sz. Máté és Márk szerint, midőn Jézus távozott, más kettőt gyógyított meg, kik közül az egyiket Bartimaeusnak hívták, miért nem érdemelnek hitelt ? A hagyomány zavart, felelik ők és innét van az elbeszélők zavara is. Hát ezt honnan tudják és hogyan bizonyítanák ? Még Jézus származása kétféle levezetését akarom felhozni, Mátéét (1, 1—16) és Lukácsét (3, 23—38.) Egymásnak ellent- mondanak, mondják; ha az egyik igaz, akkor a másik hamis ; és megfordítva, ha a második hiteles, az első nem lehet az. A következtetés minden kétséget kizárna, ha nem hamis föltevésen alapulna. Miért nem lehet mind a két nemzetség- tábla igaz ? Erre elégséges, hogy ha az első Jézus őseit Héli- töl, kinek József törvényes örököse volt, számítja: ezt teszi sz. Lukács: míg a másik Józsefnek természetes származás útján való eredetét mondja el Jakabtól kezdve: ezt teszi sz.