Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában

388

jük nektek az örök életet, mely az Atyánál vala, és meg- jelent nekünk, — amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek.»1

így megmagyarázható, hogy ezek’ az egyszerű galileai halászok minden műveltség nélkül oly müvet írhattak, milyen a négy evangélium; csak vissza kellett emlékezniük. Ha platói párbeszédet vagy alexandriai Philo-féle fejtegetést írtak volna, lángeszök ilyen nyilvánulása gyanúsakká tette volna őket, hogy talán saját eszméiket és alkotásukat is fölvették művökbe. De ök semmit sem tudtak. Egészben csak az észlelhető rajtuk, hogy Jézus folytonos befolyása alatt népök előítéleteit elhagy- ták s Uruk és Mesterük példáját és szavait tökéletes hittel el- fogadták. Ök tulajdonképen már nem is léteznek. Mesterük él bennük.

Én számos esetben eléje teszem az egyszerű pórt, mint kritikust a tanult és éles elméjű akadémikusnak.

Az előbbi egyszerűen elmondja azt, amit látott; míg a másik azt mindjárt meg akarja előttem magyarázni. Ami a történetbúvárt érdekli, első sorban maga a tény; annak magva- rázata csak később következik. A tünemények magyarázata előtt minden esetben meg kell állapítani magokat a tüneményeket. E tekintetben a tudóssal szemben gyanakvó vagyok, mert mindig rendszere lebeg szeme előtt. Ezt ö tökéletesített esz- köznek nevezi. De vájjon nem csalatkozik-e ebben ? Tökélete- sített eszköz, hogy lássam azt, mit látni akarok, és ne lássam, ami nekem nem tetszik.

Az evangéliumok tanúskodó .jellege nemcsak a szerkesz- tök ünnepiesen nyilvánított szándékában rejlik, hanem még, és pedig föképen Mesterük akaratában is:

«Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzeteket, . . . tanít- ván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek; és ime én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.1 2» «Ti pedig tanúi vagytok ezeknek.3» «Venni fogjátok erejét a felül1 János I. 1. 1—3.

2 Máté 28. 19, 20.

8 Luk. 24, 48■