Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

380

zetben temetik el. Gyász jeléül hajukat, szakállakat vagy mind- kettőt is lenyírják; néha bőrüket égették hólyagosra, máskor meg kezüket és lábukat, kisújjuk végizét metszették le. Ha főnök volt az elköltözött, nejeinek és szolgáinak egy részét legyil- kolták. Egy főnök temetését a többek között egyik utazó

következőképen írja le : «........az illetőt díszruhába öltöztetve

t

erítették ki; a magasra helyezett ravatalon jobb oldalára ki- végzett nejét, a földön egy gyékényre fektetve egyik szolgáló- ját tették melléje. Mikor a ravatalon feküdt már a halott, valamelyik közeli házban egy mély sírt ástak. Ennek aljára a szolgálót, föléje egy közös lepedőbe takarva az elhunyt főnököt helyezték anyjával és feleségével. A csatákban el- hullottakat — állítólag — megégetik a Fidsi szigeten lakók. Különös meggyözödésök. — mely azonban mégis a keresztény foltámadásra emlékeztet, melynek értelmében olyan testtel, dicsöülttel vagy rúttal fogunk föltámadni, amilyent életünk által kiérdemeltünk. — a Fidsi szigetbelieknek az, hogy kiki olyan alakban és erőben fog töltámadni, aminöben meghalt. Ez a hit a legborzasztóbb gyilkosságokra, szülő gyilkolásra nyújt alkalmat; nagy szerencsének tekintik ugyanis, ha valaki javakorában hal meg, és nagy csapásnak, ha elaggva lépnek a sírba. Ez okból a szülök a legnagyobb szeretet és hála ki- fejezésének tekintik, ha gyermekeik megölik őket. Ily borzai- más jótétemény alkalmával ünnepies menetben vonulnak ki a halálra szánttal egyelőre megásott sírhoz, hol keserves jaj- gatás közepeit búcsúznak el az illetőtől s azutan azt elevenen betemetik.

Az a szokás, mit íízsia némely régi és ma is élő népei- röl már elmondtunk, hogy t. i. előbb lefosztják a halottak húsát, és csak azután temetik el a kiszárított csontokat, a sötét világrészekben még ma is nem egy helyen ismétlődik. A tibetiek és kaffirok a Hindú-Kusnál, az indiai Taxii és Macira törzsek. Celebes sziget lakói, az ősök említett nyomdo- kait követik; az új-zélandi maorik némely törzsei, miután kis időre földbe ásták a durva szövetbe takart és összezsugoritott halottat, s itt az izmok már lemállottak a csontokról, ezeket összeszedve és megszárítva, vagy a faluban vagy a falun kívül