Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
ménjeit, sírhalmait, nagyterületű temetőit, menhíreit, kököreit és urnáit, mint a kiélt Európa־ sőt egészen amerikai sajátsa- gok az ú. n. csontvermek, melyekbe néha több ezer ember csontja is behányatott. A régiségbúvárok ezt úgy fejtik meg, hogy az amerikaiak 8—10 évenkint fölásták halottaikat, és a csontmaradványokat azután ilyen csontvermekbe öntötték. Afrika észak-nyugati vidékein is a dolmenek csak oly gya- koriak, mint akár Anglia mezőin. Hogy részletesebben nem szólhatok rólok, annak az oka, hogy nem csupán a régi. de még a mai Amerikát sem ismeri tökéletesen a tudós világ, s Afrika viszonyai sokkal mostohábbak, sem hogy az a régiség- búvár ki a müveit Európában is egy folytonos ellenáramlattal kénytelen küzdeni, mely tudományát csak szúrón mosolyogva szemléli, már helyet találhatna csendes kutatásai számára. Madj idővel .... minden másként lesz! Mielőtt tovább haladva, az újkori vad népek temetkezési szokásait tárgyalnák, vessünk még egyszer egy futó pillantást a barbár népek most ismertetett szokásaira és tanuljuk meg- ismerni a történelem előtti emberben is az egy apától és anyától származott s ugyanazon összülökben elbukott embe- riséget. Mit bizonyít a halott tisztessé ges, sőt gondos eltakarítása mit a melléjük helyezett edények, fegyverek; mit a halott lova, melyet mellé temettek, hitvese, ki a halálba együtt rohant férjével, a számtalan rabszolgák, kiket a ravatalok körül legyilkoltak, ha nem azt, hogy az elhúnytról meg vol- tak győződve, miszerint nem hal meg egészen, de életét a síron túl is folytatja. A barbár gondolkozás szerint a szüksége volt az elköltözöttnek mindazokra, miket földi életében hasz- nált; véteknek tartotta volna tehát, ha melléje nem rakja vala azokat a sírba. A dolmenek nem juttatják-e eszünkbe azon pompás sírboltokat, miket művészek segedelmével emeltek már a régi etruskok és rómaiak, s emel ma is a kegyelet. A köbábok nem juttatják-e eszünkbe pyramidalis sírköveinket és fejfáinkat s a sorjában fölállongatott menhírek nem hasonlítanak-e modern temetőinkhez ? Kétségtelenül. Az ember az volt mindig, ami ma; azok voltak tehetségei, az volt kedélyvilága, hajlama, mi
