Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
A halottas menet élén harsonások és siránkozó asszonyok, sőt erre fölbérelt férfiak is haladták. Ez utóbbiakra iné״ Máj- monides is ezeket írja: «Minthogy a siralom a halott tiszte- letére válik, a halott örökösei sirató asszonyokat és férfiakat tartoznak fölbérelni, hogy a halott iránti eme kötelezettségök- nek eleget tegyenek; kivévén azt az esetet, ha a halott maga tiltotta volna meg az ilyet» (12. fej. elején). A siratok egyéb- iránt nem minden rend és egyformaság nélkül teljesítették kötelességeiket. Jeremiás ugyanis (9, 17.) ekképen szól, népe romlása fölött keseregvén: «Gondoskodjatok és hívjatok sirató asszonyokat, hogy jöjjenek elé és küldjétek bölcs asszonyokért {kik ügyesek a siratásban), hogy siessenek». Tanult, erre kép- zett asszonyok végezték tehát a siratást; a későbbi időkben pedig Jeremiás prófétának Józiás király fölött elénekelt siral- mait szokták volt a siratok a halottak fölött elmondani, mint ez a Szentírásból kiviláglik». (V. ö. Krön. II. 3 5, 25). A halott után a rokonság, az előkelők és a gyászoló nép- ség haladt: mindez természetesen oly mértékben, amilyent az elhunyt méltósága, tekintélye megkívánt. Abner holttestét saját királya, a koronás próféta : Dávid kísérte örök nyuga- lomra (Sám. II. 3, 31.); a naimi özvegy fiát nagy sokaság kísérte, mint arról az evangélista (Luk. 7, 12) tanúskodik. Máj- monides különben a halotti kíséretről a következőket mondja : «Van hely, ahol az van szokásban, hogy a nők a halott előtt haladnak . . . .; van ismét más, hol követni szokták azt . . . Egy egy sorban azonban tíznél többnek menni nem szabad» (12. fej. végén). A gyászoló sereg külö !ben ruházat i által is kimutatta az elköltözött halála feletti fájdalmat. A ruhákat megszaggatták! mint Jób, midőn fiai halálát adták tudtul neki (1, 20); vagy Dávid, mikor a höslelkü Jonathásnak vagy Abner vezérének haláláról értesítették. A mégszaggatásnak pedig vagy a felső, vagy az alsó öltöny, vagy mindkettő ki volt téve. A gyász jelei közé a hajnak lenvírása vagy megtépóse is tartozott, jól- lehet Jeremiás próféta (16, 6) szerint az Úr parancsa értei- mében ezt nem lett volna szabad cselekedni. Szent Jeromo ekképen szól ezekről: «Szokásuk volt a régi zsidóknak, sö
