Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

— 658 —

szeretettel Isten és felebarátja iránt, akkor már alkalmas Isten igéjének hirdetésére, felemelheti szavát a templomban és szólhat Istenről, a kinek nagysága- és irgalmával telve van elméje és szíve.

Mi ezek ellenében, a felsoroltak által nem találjuk még eléggé előkészítve az egyházi szónokot magasztos hivatásainak teljesítésére, mi ezeken felül még megkívánjuk, hogy jártas legyen az egyházi rhetorikában is. De minekelötte a rheto- rika szükségességét beigazolnák, a nevezett írók tévedését kell kimutatnunk.

4. A rhetorika az egyházi beszédben.

ügy Schleiniger, mint Longhaye a rhetorika törvényeinek alkalmazását az egyházi szónoklatban elvben nem fogadják el. kétségen kívül azért, mivel az egyházi beszédek törté- nelme egész korszokokat fog felmutatni, midőn a klasszikus rhetorika a katholikus egyházi beszédből kiűzte a keresztény szellemet. Az egyházi beszédben meg voltak az ékes szavak, a szép körmondatok, a jellemzés és a tárgyfejtés művészies külső alakja, de nem volt benne keresztény tartalom, ke- resztény dogma, kérész,ény morál. Félnek tehát, hogy ne- talán napjaink egyházi szónokain is, a beszéd tartalmának elhanyagolásával az alakra helyezzék a fösúlyt.

De érzik mind a ketten, hogy bár az előkészülésnek az a neme, melyet ők követelnek az egyházi szónoktól, feltétlenül szükséges, de azért még nem egészen kielégítő. Mit tesznek tehát a gyakorlatban ? Ellentétbe jönnek a felállított elvvel.

így Schleiniger müve további folyamán, az egyházi be- széd felépítésére alapul elfogadja sz. Ágoston egyházi rheto- rikáját, s ez munkáján vezérfonálként húzódik végig. Pedig tudva van, hogy sz. Ágoston «De doctrina Christiana» czímü munkájában a klasszikus rhetorika azon elveit és törvényeit adja elő, melyek az egyházi beszédben, ennek legvirágzóbb klasszikus korában, nemcsak elfogadtattak, müveltettek és fejlesztettek, de a gyakorlatban alkalmaztattak is.