Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Huber Lipót: Jézus Krisztus emberi származása

507

őket. Elmennek, megtalálják, leborulnak előtte, imádják s hódolatukat bemutatván, visszavonulnak homályfödte liazá- jukba . . . Mindezekről a titokzatos dolgokról s azok okáról a nagyvilág mitsem tudott; csak a kis Palesztinában beszél- tek, itt is csak néhányan, valami rendkívüli gyermekről, kinek születése a királyt nagyon nyugtalanította, úgy hogy e miatt egy pár anyának ártatlan csecsemőjét Betlehemben és környékén leölette ... Ha tudták volna, hogy egy századok előtt elhangzott jóslat, melyet Jákob mondott halálos ágyán, valósult! . . . Júdától a fejedelmi pálcza el volt véve, s az «exspectatio gentium« megjelent: Mirjám fia volt az . . .

E fiú, kit Jézusnak neveztek, előbb Egijatomban, majd Galileában, Názáret városába vonulva nevelkedett s a világ szeme elöl mintegy elrejtve érte el itt a férfikort. Most azon- ban, midőn Rómában Tiberius uralkodott, elhagyva eddigi magányát, a nyilvánosság elé lép. Bejárja egész Palesztinát, tanít mindenfelé újat, egyszerűt, de fönségest, mi vígasztal, megnyugtat, lelkesít. Szavai oly édesen hangzanak, oly mélyen nyúlnak a szívbe, hogy a jobb érzelmiteket ellen- állhatatlanul magával ragadja. Nem elég: betegeket is gyógyít eddig hallatlan, csodás módon, sőt, megfoghatatlan ... a meg- holtakat életre támasztja! Ki ez?! . . . Miféle rendkívüli tüne- mény ez ?! . . . A jobbak egy kis serege csakhamar elválha- hatatlanul hozzá csatlakozik, és szeretettel párosult lelkese- déssel csüngve rajta, elkíséri messze tájakra étlen-szomjan, mert hallani, látni akarja, miket mond még, mily csodákat müvei még . . . Kezdenek lassankint eszmélni; különös sej- telinek ébredeznek leikökben: suttogják: hátha ez az ígért Messiás ?! .. . tanai, csodatettei után annak látszik. Epedve, türelmetlenül várják már, mit mond erre ö maga. Végre meghallják ajkáról a nagy szót: igen, én vagyok a Messias, az élő Isten Fia . . . Imádva borul le előtte az egyik rész és hisz benne ; de mások megbotránkozva e szerintök merész, istenkáromló állításán, elhagyják: de ö szavát nem vonja vissza, sőt követeli, hogy annak higyjenek. Föllépése egyre meglepőbb lesz, s különösen érzékenyen sérti a képmutató- kát. a mélyen sülyedt papságot, az értelmi és vagyoni büszke