Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Dudek János: Lessing bölcs Náthánja

pénzmagra is szert, tegyen — szerepet változtatott. A gún vörös, a földig lekritizáló Lessing felcsapott a szeretet, a türelem após- •totónak, ellenben Gőze miatt a kereszténységet türelmetlennek, hitványnak bélyegezte — s megírta és kiadta a bölcs Náthant. Innen a váltóra váró zsidók miatt a zsidóság dicsőítése, innen a kereszténység lepiszkítása, innen azok az érthetetlen karakterek — a bölcs Náthán drámai költeményben, a mely- nek azonban Lessing a szenvedélyek behatása alatt sem egyön- letüséget, sem a valószínűség látszatát nem tudta megadni. Ezeket szem előtt tartva, nézzük közelebbről a bölcs Náthánban szereplő személyeket, a mint őket Lessing tolla a papírra vetette. Mindjárt az első felvonásban Recha személyében pellen- gérre állít egy pár keresztény tant. Az, hogy Recha a temp- láriust angyalnak tartja, a ki öt a tüzböl megmentette, a kiről tudják Dájával együtt, miért kegyelmezett meg életének Szaladin. a kit a pálmák alatt járkálni láttak; továbbá a mit ez eset kapcsán Náthán a csodákról mond s az ájtatos ábrándozás- ról: ezek a mint egyrészt gyerekes eltorzításai a megfelelő keresztény tanoknak, úgy másrészt a dráma cselekvényében lélektanilag nem igazolhatók. Feltűnő két karakter továbbá a zsidóNáthánés a jeruzsálemi pátriárka, a kiben Lessing bizonyára Gőzét akarta bemutatni. Az előbbi, a Náthán, maga a megtestesült gyengédség, páratlan böcsességgel és emberiességgel, a pátriárka ellenben sárgul a fanatikus bosszúvágytól, a melyben valásossága typikus kifeje- zést nyer. Hogy a kereszténység, mint Krisztus müve, mint tan- és életrendszer: továbbá az a zsidóság, mely az új-szövetséggel pár- huzamosan halad a történelemben (a talmudismus, mert itten csak erről lehet szó) ilyen legyen, az — keveset mondva — tapintható valótlanság. Mint drámai jellemek pedig sem egyéniségökben, sem a körülmények között nem bírnak igazolható alappal, Lessing meggyőződésében pedig még kevésbbé. A Boccaccio zsidaja és Lessing zsidaja között nagy e tekintetben a különbség. — 25 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom