Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Irodalmi értesítő

■MM■

״י־י

— 212 —

kezésében az észszel, midőn két állítás ellenkezik egymással, melyeknek mindegyike nekünk nyilvánvalónak látszik. Ekkor t. i. bizonyosra kell vennünk, hogy vagy az egymással ellen- kezö tételek közöl az egyik csak látszólag igaz, a mi az isteni kinyilatkoztatás tekintetében nem lehetséges, vagy csak látszólag van ellenkezés, melyet az értelem észlel; a mit annyival inkább meg kell fontolnunk, minthogy mindenkinek meg kell engednie, hogy az isteni észben sok igazság van, melyeket az emberi ész gondolataival meg nem foghat.»1

Sz. Tamás szerint: «Az isteni értelemben nem lehet ellentmondás, mi sem ellentétesebb az igazsággal az ellent- mondásnál: de ha a kinyilatkoztatott igazság ellenkeznék valamely észbeli igazsággal, az ellentmondás már a terem- tetlen észben, az isteni értelemben lenne, minthogy mind az ész, mind a kinyilatkoztatás ugyanazon teremtetlen észnek két sugara, kettős sugárzása és származéka. Nem lehet tehát megengedni, hogy a kinyilatkoztatott igazság ellentmond az igazságnak, vagy a mi mindegy, nem lehet, hogy az, a mi a hitből és a hittudományból igaz, a józan bölcselet és az ész szerint téves.»'1

«Ha az ész a Szentírás tekintélye ellen használtaltatik, így szól sz. Ágoston, bármily éles legyen is az, valószínűsége által csal. mert igaz nem lehet. Ismét, ha a legvilágosabb s bizonyos ész ellen valami felhozatik, mint a Szentírások te- kintélye, ki ezt cselekszi, nem ért hozzá s nem az írás értelmét, melybe be nem hatott, hanem inkább a magáét hozza fel az igazság ellen, nem is a mit bennök, hanem a mit önmagában helyettök lelt, teszi ellenvetésül.»3

A vatikáni zsinat pedig: «Ámbár a hit fölötte van az észnek, a hit és az ész közt valódi ellentét mégsem létezhetik soha, mivel ugyanazon Isten adta az ész világát az ember- nek, ki a titkokat kinyilatkoztatja és a hitet szívünkbe önti. Isten pedig önmagát meg nem tagadhatja, sem az igazság az igazsággal nem ellenkezhetik. Az ellenkezésnek üres lát1 Diction. Encycl. Tom. I.

L. I. c. 7. Cont. Gent.

a Epist. 143. ad. Marcel.