Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Irodalmi értesítő
263 minden részről természetfölöttivé; természetfölötti eredetéreT mert kegyelemből fakad; tárgyára, mert természetfölötti tit- kokat tartalmaz; indítóokára, a mi maga a teremtetlen igazság, Isten tekintélye; forrására, a mi Istennek positiv kinyilatkoztatása; első tanítójára, a ki nem más, mint a meg- testesült Bölcsesség; végre eredményére nézve az életben és a másvilágon, a mi nem egyéb, mint a boldog színről színre látás.1 Ez a hit; s az ész ? Plátó szerint: ez az isteni az em- berben,1 2 ez által az ész által az ember isteni nemből való,3 4 5 ez az ö dísze, koronája, mert abban viseli az istenségnek képmását, s az örök igazságnak egy sugarát, vagy mint aquin. sz. Tamás mondja: «Valamint a külső látható nap az anyagi világot megvilágosítja: úgy Isten, az értelmi nap is világít bennünk, azért az értelem természetes világa, mely lelkűnkben honol, Istentől való világítás, mely által bennünk világosság lesz, magának az isteni állagnak hasonlatossága;1 az isteni értelmiségnek részleges utánzata az emberi ész, az isteni észnek képe ez, s értelmünk világa a teremtetlen vilá- gosság származéka; nincs semmi, a mi kívül esnék ama kö- rön, melyre értelmiségünk cselekvése kihathat, mert az értelem minden létezőt megismerni képes tehetség;6 azért mondja Fénélon: «Nagysága valódi !»״ Ez által az ész által ura az ember a világnak, ez képezi felsöbbségét, ez ama világosság, mely az ég alatt kizárólagos tolajdona az em- bernek. II. Nem ellenkezik, mert nem is ellenkezhetik a hit a józan észszel. annál kevésbbé olthatja az ki ennek természetes vi1 V. 5. Harter. Theol. Gén. 387—88.- De Republ. X. p. 611. 3 Ap. Csel. 17, 28. 4 Sum. I. II. Quaest. CIX. Art. I. 5 V. ö. S. Thom. Sum. Theol. I. P. Quaest. 84. §. 5. Qu. 88, 3, ad 1. Cont. Gent. L. 2. c. 89. L.-Sent. 3. Dist. 14. art. I. Quaest. 2. 1 ״st. léte 50. fej.
