Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Mihályfi Ákos: A papnevelés Francziaországban

Ez főbb vonásaiban a franczia szemináriumok napirendje,, melyhez az alábbiakban még egyet-mást fogok csatolni. Ha valamely szemináriumról helyes ítéletet akarunk alkotni, főleg 3 dolgot kell megfigyelnünk: a lelki élet gvakor- lását, a tanulmányok módszerét s az elöljárók viszonyát a növendékekhez. Lássuk ezeket egyenkint. 1. A lelki élet gyakorlása. Az iskolai év minden szemi- náriumban lelki-gyakorlatokkal kezdődik. Ezek némely egyház- megyében 5, a legtöbben 8 napig tartanak. Ezek a lelki-gya- korlatok képezik az egész szemináriumi nevelés alapját. A [ magába vonulás, az ima és az elmélkedés ezen napok alatt megismerteti a növendéket a keresztény élet lényegével és eszményével, s egyszersmind erőt és lelkesedést nyújt neki, hogy ezen eszményt az év folyama alatt elérni igyekezzék. A lelki-gyakorlatokat teljesen szent Ignácz módszere szerint végzik; nem állnak meg az ú. n. első hétnél, hanem átveszik mind a négy hetet, mert csak így érhető el a teljes eredmény, mely ezen lelki-gyakorlatoknak czélja. A lelki-gyakorlatok megszerzik a növendéknek a szűk- séges jóakaratot és hajlamot lelkének tökéletesítésére és megszentelésére. Ez történik az év közben előírt különféle áhitatgyakorlatok által. Minden reggel végeznek elmélkedést. Ennél két dologra fektetnek súlyt: először hogy az elmélkedést maga a növendék végezze; másodszor hogy az elmélkedés módszerét minden növendék elméletileg is minél tökéletesebben elsajátíthassa. Az elmélkedés anyagát este lefekvés előtt s reggel az elmélkedés, kezdetén röviden vázolja (10 perezig, vagy egy negyed óráig) az elöljáró s ezután maga a növendék végezi (egy negyed vagy félóráig) az elmélkedést. Minden szombaton az elmélkedésre kitűzött utolsó negyed órában az elöljáró felszólítja az egyik vagy a másik nővén- dókét, hogy röviden számot adjon a hét közben végzett elméi- kedéseiről. Az illető növendék elmondja, hogyan végezte elmélkedéseit, minő hatással voltak ezek reá, minő érzéseket, gondolatokat, feltételeket fakasztottak lelkében: 11a esetleg szórakozás vagy kísértések zavarták az elmélkedést, ezt is. — 212 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom