Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Fábián János: Egység és változatosság szent-beszédeinkben

201

ban menten oszlott a sötétség az elmékből, gyorsan eltűnt a vadság a szívekből . . . Szemünkkel látjuk, hogy az egyház: most is e kardból készíti az ásót, melylyel egyre töltögeti a völgyeket, eltéríti a hegyeket és a halmokat, egyenesekké■ teszi a göröngyöseket és sima útakká a darabosokat.1 Hall- gatással mellőzöm, hogy e kard nyit utat a földi jóllét éden- kertjéhez is, e helyett azonban hangsúlyozva mondom, hogy e kardból készül az a kulcs, mely számunkra a mennyország kapuját megnyitja. írva van ugyanis: «a hit hallásból vagyon,»1 2 és azt is jól tudjuk, hogy «hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni Istennél.»3

«Az Úrtól van ez, és csodálatos a mi szemünk előtt,»4 mondhatjuk erre lelkesülten és vajha mondhatnák teljes öröm- mel: örömünket azonban megzavarja az a szomorú tapasz- tálát, hogy az Isten Igéjének nem minden magva terem gyümölcsöt . . .

S vájjon részben legalább mi magvetők is nem lehetünk-e ennek okai?

A «szeretet apostola» — így beszéli sz. Jeromos,5 — elöregedvén, folyton-folyvást azt az egyet emlegette hallgatói előtt: «Fiacskáim, szeressétek egymást,» — s az egyforma- súgnak mi lett a vége ? Az, hogy megunták az apostol inté- seit s a magasban repkedő sas — mint öt sz. Ágoston nevezi — kénytelen volt igazolni eljárását a ház tetején csiripelő verebek előtt . . .

«Si in viridi ligno haec faciunt, in arido quid fiet?»6

Vigyázzunk, hogy az Isten igéjének mannája saját hanyag- súgunk miatt unalmassá és ezzel sikertelenné ne váljék!

Van bizonyos egyformaság, melynek soha sem szabad hiányoznia beszédünkből, ha talán fél századon át is hirdet- nők Isten igéjét, — ez a katholikus egység; ez azonban

1 Luk. 3, 5.

2 Róm. 10, 17.

3 Zsid. 11, 6.

4 Zsolt. 117, 23.

5 Breviárium dec. 27.

6 Luk. 23, 31.