Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Giesswein Sándor: Az ó-egiptomi halottak könyve

— 152 —

fejezet czím elirata: «mondandó a temetés napján, hogy bevonul- jón a kiköltözés utóm vagyis, hogy a lélek bevonuljon az al- világba, miután a testtől elvált.

Ez a nap az egyiptomiak szemében oly fontos volt, hogy méltán nevezhették v.7~־ zíoyry napnak. A halottak könyvé- nek több helye kiemeli e nap nagy jelentőségét, pl. heru-pefi <׳n ap aa «eme napja a nagy leszámolásnak» (125. fej. 2.36.) v. herw pefi en sz-ma-cheru «a megigazulás e napja» (19. f. 5.) vagy: húr púi en heseb t'ut-u 1 emto Unnefer «ama nap, melyen a szavak Unnefer (Osiris) előtt megítéltetnek» (125. f. 2.), vagy: herw 1-11 úté a t־ut-u «a szavak megbítálásának napja» (1. fej. 3., 4. és 130. fej. 29.).

Megemlítjük még Naville értelmezését is. Szerinte a «per m heruD így fordítandó «a napból való kijöveieh (Ausgang aus dem Tage). A nap mintegy az élet idejét jelentené, a halál által az elhunyt elköltözik az időből s átlép az örökkévaló- ságba.1 2

A «halottak könyvét,» mintegy az elhunytak számára szánt Vade-mecum-nak, kalauznak kell tekintenünk, a melyből azon- ban az élők is tanulhattak, ebből ismervén meg, mi vár reájuk a túlvilági életben s egyszersmind minő feltételekhez van kötve az, hogy az ember a túlvilági boldogság részesévé legyen. Nem is kételkedhetünk tehát, hogy a «halottak könyve» nem pusztán holt könyv volt, hanem hogy a lelkiismeretes egip- tömi iparkodott annak tartalmával megismerkedni, sőt azt lehetőleg emlékezetébe is vésni. A kalottak könyvének igen számos helyén arról van szó, hogy a ki e fejezetet tudja, az bemehet az istenek alvilágába. Ez oknál fogva nem is kétel- kedhetünk, hogy a halottak könyve Egiptomban a legbuzgóbb tanulmányozás tárgya volt.

1 A t’ (hieroglyph jegye vagy ^) az egiptomi nyelv egy sajátos hangját jelöli, melynek a magyar cs vagy ez felel meg. A szemi nyelvekből átvett idegen szók átiratában a ^1־ pótolja. A koptban ren- desen giangia (ds), néha ghima (cs) helyettesíti.

2 Naville, das aegypt. Todtenbuch. Einleitung 23. L