Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Szerkényi Lajos: A zsidó húsvét és a kovásztalanok ünnepe

ván. megette. A társaság többi tagjai ugyanezt cselekedtek. A család egyik ifjú tagja most megkérdezte atyjától, mit jelentenek a szertartások? K kérdésre az atya sajátságos bangón elolvasta az egiptomi kivonulás történetét, s midőn az elbeszélés azon részéhez ért, melyben Isten ígéretet tesz a választott nép elnyomóinak megbüntetésére, a másodszor megtöltött poharat mindig fölemelte a nélkül, hogy ivott volna belőle. Erre következett a tíz egiptomi csapás fölemlítése s a csodálatos kiköltözés történetének elbeszélése, mely a tulaj- donképeni húsvéti Agádat képezi. Az elbeszélés végén a (él- olvasó e szavakat monda : «Az ember minden nemzedékben úgy köteles magát tekinteni, mint ha ö maga is Egiptomból költözött volna ki.» Erre Isten dicsérete közben ismét föl- emelte a telt poharat, melyet ivás nélkül letevőn, a Hallel két első zsoltárát (11 d és 114. zs.) elénekelték, s a 114. zsoltár végével a második poharat is kiürítették. Most következett a voltaké- peni lakoma, melyhez készületül kezöket mindnyájan újra meg- mosták s az asztalnál leültek, mi a szabadság jelképe volt. A rabszolgáknak ugyanis csak állva volt szabad enniük, míg a szabad polgárok annak jeléül, hogy ök különbek a rab- szolgáknál, baloldalukra dőlve foglaltak helyet. Ezt ök hajé- szibbának (;-QDT1) nevezték. Miután a társaság tagjai mind- nyáján helyet foglaltak, a családfő kezébe vette a három kovásztalan kenyeret, mely az asztalon volt elhelyezve, meg- áldotta azokat s az egyikből evén, kiosztotta a jelenlevők között, erre egy csipetnyi keserű füvet mártott a cherószetbe, mi- közben áldást mondott, megette, a többit pedig kiosztá a résztvevők között. Ugyanezt tette a kovásztalan kenyérrel is, melyre hasonlólag egy csipetnyi keserű füvet helyezett. Ezek után fogtak csak a chayiyah. vagyis az áldozati hús élvezeté- hez, melyből mindenki tetszése szerint evett mindaddig, míg a családatya a befejezés jeléül még egy kis darabot vett a bárányból, mire senki sem nyúlt többé az ételekhez, hanem megmosták kezöket s megtöltötték harmadszor is a poharat, melyet különösen «áldás kelyhének» (הכרבה סוכ) neveztek (v. ö. Kor. I. 10.. 26.) s a családfő e szavakat mondá : «Adjátok ide a kelvhet. hálát akarok mondani», mire a többiek azt- 27־1 —