Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Szerkényi Lajos: A zsidó húsvét és a kovásztalanok ünnepe
— 120 — iratokban is mint kezdő hóna!) fordul elő) 10-ik napján min- den családapának egy hiba nélkül való esztendős, hím bárányt vagy kecskegödölyét (a héber szerint י ןאצ• apró barom közül kellett kiválasztani s azt Niszán 14. napján, mely holdtöltére esett, alkonyat tájban 1 köteles volt «Izrael fiainak egész soka- sága» levágni s családjával (]ביית בא1ו elkölteni. Ha a család- tagok száma nem volt elegendő a húsvéti bárány elköltésére, akkor a családapa egy vagy két szomszéd házat is meghív- hatott, hogy annyian legyenek, a hány személy a bárány elköltésére elegendő volt. A bárány kiomló részét egy csésze- ben fogván fel, azt egy izsópköteg segítségével azon ház két ajtófélfájára és felső küszöbére kellett hinteniük, a melyben a húsvéti bárány elköltésére egybe voltak gyülekezve. A bárányt a melynek csontját nem volt szabad megtörniük, fejével, lábú- val s nemesebb belső részeivel együtt egészen meg kellett sütni s midőn a sült elkészült, kovászt a lan kenyérrel és keserű füvekkel (םירירמ nierórim) egyetemben még akkor éjjel meg kellett enniük a család körében, melyből a jövevények (idege- nek) és a rabszolgák (béresek) ki voltak zárva s csak oly föltétellel vehettek részt a pászkabárány elköltésében, ha a körülmetélés által a választott nép kötelékébe felvételt nyer- tek. A bárányt a család tagjainak felövezett ágyékkal, lábú- kon saruval, közökben bottal, egyszóval útra készen és sietve kellett megenniök s a házat nem volt szabad elhagyniok. hogy az Egiptomból való kivonulás akadályokba ne ütközzék. Ha a bárányból valami megmaradt, nem hagyhatták meg. hanem reggelig a tűzben el kellett égetniük. (10. v.) Mózes egyúttal megparancsolta, hogy e napot emlékezetben tartsák 1 A héber szerint ״ ■ 2“ “בר>ייםa két este között», mely kifejezés már a legrégibb időtől fogva vitatkozás tárgyát képezte. A karaiták.a szamaritánok és a szadduezeusok e kifejezést a naplemente és az égbolt teljes elsötétülése közé eső időre, tehát 6 7 órára vonatkoztatják; a farizeusok és a rabbaniták pedig arra, mely a napnak a delelő pontról való alászállása és az alkonyat közé, tehát 3—ö óra közé esik. Az előbbi nézetnek látszanak kedvezni az \ . Móz. 16, ti. szavai: א״בב שמשה■ míg az utóbbiak mellett a templomi gya- korlat (L. Jós. Flav. Bell. jud. 6, 9, 3, ki szerint a bárányok leölése 9- 11 óra közt történt) és a Misva (Pesaeh. 5. 3) szól.
