Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig
Mennybemenetelt egybedolgozva tárgyalja (pl. 14,18 köv.): Jézus feltámadásával, melynek erejében most már örökre övéivel van, egyben újraeljövetele is elkezdődött. Az, hogy ezt Szt. Lukács sem fogta fel alapvetően másként a mai olvasmányban szintén látható. Itt Jézus visszautasítja a tanítványok a birodalom visszaállítására vonatkozó kérdését, és ehelyett arra hívja fel a figyelmüket, hogy a Szentlélek erejében részesülnek, és tanúi lesznek majd egészen a föld végső határáig. Nem bámulhatnak többé a jövőbe töprengve, várva újra-eljövetelének óráját. Fel kell ismernünk, hogy nem szűnt meg örökre köztünk lenni, hiszen éppen azt akarta, hogy egyre intenzívebben legyen jelen: a Lélek ajándékai, a tanúságtétel feladata, az igehirdetés és a misszió az a mód, ahogyan Krisztus már most is jelen van. Az Úr feltámadása és újraeljövetele közötti időben Jézus Krisztus világot átfogó királyságának kifejezési formája, — elmondhatjuk — az evangélium világot átölelő hirdetése, mely uralmát az Ige kicsinységének alakjában gyakorolja. Krisztus az Ige tehetetlensége által gyakorolja a hatalmát, amely által az embereket a hitre hívja meg: ez ismét a felhő képére emlékeztet minket, melyben az Úr elrejtettsége és közelsége sajátosan fejeződik ki. János evangélista még átfogóbban ábrázolta ezt az egymásbanlevést azon új értelem által, mellyel az ószövetségi „felemeltetés” szót megtöltötte: ez a szó, amely eddig csak a királyi méltóságba való beiktatást jelentette nála egyidejűleg a keresztrefeszítés mozzanatát is jelenti, amikor Krisztust a földről fölemelték. így Jánosnál a Nagypéntek, a Húsvét és a Mennybemenetel ünnepei átjátszanak egymásba: a kereszt titokkal teljes kettős-értelműséggel királyi trónként jelenik meg, amelyről Krisztus uralkodik és karjait szélesre tárva magához vonzza az emberiséget (vö. Jn 3,14; 8,28; 12,32 kk.). Krisztus királyi trónja, a keresztfája, fölemeltetése, felmagasztaltása pedig az, ami a kívülálló számára a legteljesebb szégyennek és megaláztatásnak tűnik. — A menny- bemenetel történeteinek az Újszövetség által adott eme utolsó értelmezéséből a hitnek mind az ember teljes odaadását kívánó igénye, mind pedig annak a jövőre vonatkozó ígérete kitűnik. Mert az a Krisztus, aki „magát áldozatul- átadott” mivoltában, radikális önátadásában keresztfáján a világ királyává lett és akinek ölelő karjai mindenkit átfogni képesek, ez a Krisztus az első Ádám ellenpontja, aki önkényeskedő elbizakodottságában önmagát akarta felemelni, megdicsőíteni, istenivé tenni és ezáltal elpusztította, elvesztette önmagát, és mi mindnyájan ilyen első Adámok vagyunk. így Krisztus felemeltetése, mely ma csak a kereszt erejében lép elénk, a búzaszem törvényének kifejezése, mely mindnyájunkra érvényes:„ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal egyedül marad; de ha elhal sok termést hoz” (Jn 12,24). Ha Krisztus felemeltetésének (megdicsőíttetésének) ünnepe mögött melyet ma ünnepiünk ilyen komoly mélységek állnak, úgy alapvetően reményteli és örömteli ünnep marad mindnyájunk számára. Istennél mindegyikünknek helye van, ennek az örömhírnek hallatára örvendeznünk kellene, amint a 49
