Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig

rem!” és várja, hogy minden úgy történjen ezentúl is, mint eddig volt. A Feltámadott azonban visszautasítja: „Ne érints!” — mondja neki vagy talán pontosabban így kellene fordítanunk: „Ne próbálj tartóztatni, mert még nem mentem fel az Atyához! Menj inkább testvéreimhez és mondd nekik: felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (20,17). Mit jelentsen ez? Az a tény, hogy még nem ment fel a mennybe, hogyan akadályozza meg azt, hogy Mária megérintse? Talán távozta után megérinthetnénk? Talán sietős neki és nem akarja, hogy felmenetelének e földi szakaszában feltartóztassák? Az első pillantásra az egész figyelemreméltóbbá válik, ha Tamás apostol történetét hozzávesszük, melyben úgy tűnik épp az ellenkezője történik. Jézus odatartja kezeit és oldalát Tamásnak, hogy megérintse, hogy megbizonyodhasson arról, hogy valóban ő az (20,27). Hogyan lehetséges az itt, amit Mária Magdalénától megtagad? Ha közelebbről megvizsgáljuk éppen innen válik majd érthetővé az előző jelenet is. Az örömteli, húsvét reggeli újramegtalálás után Magdolna egyszerűen vissza akar térni a régi barátságba, a keresztet mint nyomasztó álmot maga mögött hagyva. „Mesterével” akar találkozni, amint ezt a megelőző napokban megszokta, ez azonban lényegileg ellene mond a történteknek. Többé nem akarhatom Jézust „Mesteremként” tisztelni elfelejtve a keresztet, ő most már az Atyához emeltetett, és nyitott minden ember számára. Most már csak mint az Atyánál-lévőt érinthetjük meg, aki fölemeltetett. Igaz a paradoxon: csupán ezen a földön, puszta földi közelségben többé nem érinthető meg — csak mint olyan aki fölemeltetett. Megérinthetem amennyiben az Atyánál keresem és amennyiben engedjük, hogy útnak indítson bennünket. Megérinteni őt immár imádást jelent, és küldetést is egyben. Ezért érintheti meg Tamás: sebeit nem azért nyújtja neki, hogy a keresztről elfeledkezzen, hanem hogy soha többé el ne feledje azt; a tanúságtételre való felhívásként. És megérintése Tamás részéről így válik imádássá: „Én Uram, én Istenem” (20,28) és ebbe a pillanatba torkollik az egész evangélium, amikor Jézus megérintése, a világ hatalmai által Megölt halálos sebeinek érintése az Isten dicsőségének felismerésévé lesz.

Innen érthetővé válik a Magdalénával folytatott beszélgetés: Jézusnak többé nincs privát, pusztán emberi, és csupán a saját körre korlátozódó emberi barátsága. A halálon történt átmentele óta már mindenkié. Megérinteni csak akkor lehet, ha ebbe a kitágulásába vele együtt belépünk, amennyiben fölemelkedünk vele, és az Atya és a Fiú által az összes testvérünkéi leszünk. Visszatartásának kísértése helyébe a küldetés lép: „Menj a testvérekhez” (20,15). Felismerni a Feltámadottat, annyit tesz mint küldetésében járni. A horizontális és vertikális irányulások itt nem mondanak ellent egymásnak, hanem feltételezik egymást: Jézus azért van most minden testvérnél, mert felemelkedett, mert az Atyánál van. És ha mi magunk is felemelkedünk az imádásban akkor kilépünk egzisztenciánk lehatároltságából, hallgatunk küldő szavára, és ezáltal a magunk szegényes módján megtanulunk részt venni

45