Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
Gárdonyi Máté: A magyar egyházpolitika tényezői 1848 és 1918 között
kedett arra, hogy az Egyházat érintő kérdéseket szabályozza, tartva a király elutasításától — bár éppen ekkor zajlott a Kulturkampf Németországban. Ebben az időben két házasságjogi törvényjavaslatot nyújtottak be, a már említett 1874. júniusit a polgári házasságról — ez ellen a király vétót emelt —, és 1881. márciusában Pauler kultuszminiszter a szükségképpeni polgári házasság bevezetéséről, amelyet rövid tárgyalás után elfektettek.1 Abban is változott a király magatartása, hogy amit a hetvenes években kategorikusan elutasított — vagyis a polgári házasság bevezetését —, azt 1894-95-ben más egyházpolitikai törvényekkel együtt szentesítette. Ennek a változásnak, s az egyházpolitikai harcok Németországhoz képest késői kibontakozásának az okát Gratz Gusztáv abban látja, hogy a kormányzati tényezők így kísérelték meg a közvélemény figyelmének elterelését a közjogi kérdésekről. 1867-ben ugyanis a pártok közjogi alapon álltak föl, azaz az Ausztriához és az uralkodóházhoz fűződő viszony értékelése volt a választóvonal közöttük. Időről időre fölvetette tehát valamelyik párt egy konkrét törvényjavaslat kapcsán a közjogi kérdést, megkérdőjelezve ezzel a dualista állam szerkezetét. így tartós válságok jöttek létre (pl.: a véderővita 1889-90-ben, amely Tisza Kálmán bukásához vezetett, vagy a gazdasági szerződések megújítása körüli viták)1 2 A kormányok igyekeztek olyan kérdéseket fölvetni, amelyek nem érintették az uralkodó és Magyarország, Ausztria és Magyarország jogi viszonyát. Ilyen kérdéscsoport volt a kilencvenes években a házasságjog reformja, az állami anyakönyvezés bevezetése, a zsidók emancipációja és a felekezet-nélküliség elfogadása — összefoglalóan az egyházpolitikai törvények. A századfordulót követő évtizedben pedig a választójogi viták játszottak hasonló szerepet. Gratz szerint valószínűleg a király számára is döntővé vált a közjogi viták elkerülése, ezért egyezett bele az egyházpolitikai törvényekbe.3 Viszont jelezte, hogy nem osztja maradéktalanul a kormány álláspontját ebben a kérdésben, s a törvények egy részének szentesítése után (1894) megvonta bizalmát Wekerle Sándor miniszterelnöktől, s ezért az lemondott.4 1 Gratz i.m.I. 139 és 1.223 2 Gratz i.m. I. 249 3 Gratz i. m. I. 290 4 Gratz i. m. I. 312 180
