Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban
nem tisztelik a római vallást), és a városi elöljárók a püspök kihallgatásakor a következőket fűzik ehhez hozzá: „diu sacrilega mente vixisti et plurimos nefariae tibi conspirationis homines adgregasti et iminicum te diis romanis et religionibus sacris constituisti” (már régóta élsz szentségtörő nézetek szerint, igen sok istentelenségben összeesküvő embert gyűjtöttél magad köré, és szembehelyezted magadat a római istenekkel és a szent vallásokkal), és hiába próbáltak az uralkodók visszavezetni téged „ad sectam caeremoniarum suarum” (saját szertartásaik követésére). Ezzel elérkeztünk a kereszténység és a római nemzeti érzés összeütközésének tárgyához. Mert ebből következett a kereszténység bírálata, melynek gyakran végzetes következményei voltak. Ez a gondolat jelenik meg például Minucius Felix-nél (Octavius 6): az ember kötelessége, hogy megőrizze ősei vallását, és az vált a Római Birodalom dicsőségére, hogy egyrészt magába olvasztotta a nemzeti vallásokat, és ugyanakkor engedte is, hogy tovább működjenek. Ezeket a szempontokat a lehető legélesebben Celsus hozta föl a kereszténység elleni átfogó támadásában (2. sz. vége). Közismert, hogy válaszművében Origenész Celsus vádjainak nagy részét pontosan előadja. A nemzetek ősi szokásaira utaló érveléssel a 21-41. versekben találkozunk. A zsidók tartják magukat hagyományaikhoz (még ha azok elég különösek is), és a többi népek is így tesznek. A szokásokban talán azért támadtak eltérések, mert eltérő törvényhozók alatt formálódtak a nemzetek. Celsus itt a különböző szokások olyan gyűjteményét hozza elő, mely nagyrészt Hérodotosztól származik, és amely gyakran megjelenik később is, mint ennek a tárgynak szokványos kivonata. Helyénvaló, hogy a zsidók megtartják szokásaikat, de az helytelen, ha mások is átveszik ezeket. Ebben a tekintetben a judaizmus fölülmúlja a kereszténységet. A vallási szempont a VIII. könyv végén kerül előtérbe. Ha mindenki elhagyná a császárt, miként a keresztények teszik, akkor egymaga maradna, és többé nem volna képes ellenállni a barbároknak. Másrészről meg, ha a rómaiak föladnák a vallásukat, és fölvennék a keresztényekét, az is hiábavaló volna, mert a zsidók történelme elég világosan mutatja azt, hogy ez az Isten milyen kevéssé segíti az ő népét. Celsus utópiának tartja azt a lehetőséget, hogy egy nap az egész világ egyetlen törvény alatt egyesül, és erősen sürgeti a keresztényeket, hogy ők is vegyenek részt az állam igazgatásában „a törvények és a vallás tiszteletének megőrzése végett” (C. Cels. VIII. 75). Mi volt erre a kereszténység válasza? Minucius Felix szerint maga a római történelem mutatja be következetesen, hogy mire volt képes a szokásjogon alapuló „pietas”, és fölényesen nevet a pogány ellenvetéseken. Origenész tett kísérletet arra, hogy átfogó választ adjon Celsus érveire. A szokásbeli különbségek magyarázatánál a Deut 32,8 (LXX)-ra hivatkozik. „Mikor a fölséges szétválasztotta a népeket, mikor különválasztotta Ádám fiait, angyalainak száma szerint Isten kijelölte a népek határait. És az 175
