Munkálatok 1988 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1988)

Alapjuk kőből, vary esetett agyasból készült, s erre e- melték a falakat. A szegletkő, amely az alap legfontosabb része volt, akár 1,5 m hosszú is lehetett /vő. Mk 12,10/.

A fal építőanyaga kő /mészkő vagy bazalt/, de a tóparton és a Jordán völgyében, ahol a felszínen nem találtak sziklákat, vályogtéglából építkeztek. Agyagtartalma földet összegyúrtak szalmával és vízzel, formába döngölték és a napon kiszárították. A padló általában tömöritett agyag volt, az ajtót pedig a kőből készült ajtófélfák és szemöldökfa képezte /Kiv 12,7/. Ha egyáltalán volt ablak a házon, eggyel megelégedtek /vö.Józs 2,18/, és ez is kicsiny rés volt csupán. A füst számára apró nyitást hagytak a falon. házak teteje lapos volt, és nyári hálóhelyiségül emeleti részt is lehetett ráhúzni. Lépcső vezetett - a házon kivül - a tetőre, amely keresztgerendákon rétegesen elhelyezett fa, ill. rozse- kötegekből állt /vö. Mk 2,4/. Volt, ahol a tetőt agyaggal is megerősítették. Minden tetőt mellvéddel kellett ellátni a Törvény előirása szerint /MTörv 22,c/. Ez volt a ház legkedveltebb része, ami pihenőhely /vö. Bir 16, 27; 2 Sám 11,2; Neh 8,16/, vagy vendégszállás /vö.l 3ám 9,25/ volt. A házak falait általában sárral és mésszel vakolták be /Ez 13.1U-11/, de az agyagvakolatot minden esős időszak után fel kellett ujitani. A talmud azt mondja, hogy egy kis házikó 3-4 méteres, amelynek magassága is ekkora lehetett.

A többszobás házak ritkák, csak a tehetősebb emberek építettek ilyet. Ilyen esetekben a helyis 'gek többnyire egy belső udvar köré csoportosultak. A nagyobb épületek esetén a bejárati ajtó egy folyosóra nyilott, amely a belső udvarba vezetett /vö. Neh 8,16/. Az udvart gerendákon és oszlopokon nyugvó karzat vette körül. Az előkelőbb házaknál az asszonyok szobáinak ablakaira rostélyt is építettek /vö. Bir 5,28/.- 63 -