Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Anthony Bloom: Imádságos találkozások
kor már ki tudjuk majd mondani: "Az a jóság, amit életemben szemlélsz, nem az enyém, hanem ő adta nekem: vedd hát most át, hadd szolgáljon az 6 dicsőségére, s netán bünbocsá- natára. " Talán ismerős az imádság, mely a Sild Deutsche Zeitungban volt olvasható, és olyasvalakitől származott, aki koncentrációs táborban halt meg: "Békesség minden rosszakaratú embernek! Szűnjön meg végre a bosszuállás, a büntetés, a megtorlás! A gaztettek már tul- mentek a mértéken, elménk már nem tudja felfogni azokat. Túl sok már a vértanú __ Uram, ne mérlegeld szenvedéseiket igazságosságod skáláin: engedd, hogy ezek a dolgok ne kerüljenek be a vádiratba, s ne követeljenek kárpótlást. Te másképp fizess vissza! A kin- vallatóknak, az árulóknak és hitszegőknek tulajdonítsd be az ő bátorságukat és lelki erejüket, méltóságukat és kitartásukat, mosolyukat, szeretetüket, megtört szivüket, mely még a halállal szemközt sem hátrált meg, még a legnagyobb gyöngeség idején sem __ Úgy vedd figyelembe Uram mindezeket ellenségeik vétkeinek megbocsátásához, mint az igazság diadalának árát. A jót számítsd be, ne a rosszat! S engedd, hogy ellenségeink emlékezetében ne áldozatként maradjunk meg, ne lidérces álomként, hanem olyan emberekként, akik segítettek nekik bűneik leküzdésében. Mindössze ennyit kérünk számukra!" Egyikünk élete sem fejeződik be a földi halállal és a meny- nyei születéssel. Pecsétnyomot hagyunk mindenkiben, akivel csak találkozunk. Ez a felelősség folytatódik a halál után is, úgyhogy az élők kapcsolatban vannak azokkal az elhunytakkal, akikért Imádkoznak. A halálban már nem tartozunk teljesen ehhez a világhoz, ám halálunk mégiscsak a történelem része. Az imádság az elhunyt számára életadó, hiszen közös életünk teljességét fejezi ki. 72
