Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Alfons Auer: Diakonátus és cölibátus

Ilyen például az egyházközségi szeretetszolgálat, s főleg misz- sziős országokban a hitoktatás.

Ezeket a hivatalokat eddig nem kapcsolta semmilyen szentségi aktus az egyházirend szentségéhez.

S végül az is tény, hogy ezeket a szolgálatokat házas férfiak is gyakorolják. Mégsem gondolt soha senki arra, hogy őket is cölibátusra kötelezzék. Egyszerűen azért nem, mert e szolgálatok ellátása lényegéből fakadóan nem feltételezi a nőtlen állapotot. Ugyanakkor az is kézenfekvő, hogy a diakónusi hivatal átadásának ritusa bensőleg nem függ össze a cölibátussal, Azzal, hogy a ténylegesen működő hivatalokat bekapcsolnák az egyház rendjébe, s viselőinek engedélyeznék a házasságot, nem kellene tárgyilag megváltoztatni az eddigi cölibátus- törvényt. Minden maradna úgy, ahogyan most van, csak a ''diakónusi" hivatal tényleges viselői megkapnák a szentségi beiktatást. Ha az egyház őket is cölibátusra kötelezné, akkor ez gyakorlatilag az eddigi cölibátus törvény kiterjesztését jelentené. Ezt viszont nem teheti az egyház, hiszen ez a lépés a jelenlegi lelkipásztori szükséghelyzet megoldását nem segítené, hanem hátrálta má.

Ennek az egyszerű, realista értékelésnek a jelentőségét sem szabad figyelmen kivül hagyni. Szent Jeromos a maga korában leszögezte, hogy nős férfiak is pappá szentelhetők. Állítását azzal indokolta, hogy nincs annyi szüzességet vállaló férfi, mint amennyi papra szükség van: quia non sunt tanti virgines, quanti necessarii sunt sacerdotes (25). Nyilván ma sem rendelkeznek annyian a "mennyek országáért vállalt szüzesség" karizmájával, akik a széleskörű lelkipásztori feladatokat el tudnák látni.

Ha a korábbi századokban az egyház még pappá is szentelt nős férfiakat, miért ne lehetne ma az oly nagy igény kielégitésére legalább a diakónusokat közülük választani és felszentelni?

350