Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Alfons Auer: Diakonátus és cölibátus

szoglálatára korlátozná. A házasember a bérmálás szentségének hatékonyságából a főpap Krisztusra hasonlít, az O szolgálatában áll. A házasságban, a családban és azontúl is Krisztussal együtt kell tanítania, segítenie, gondoskodnia. Ha tehát a diakő- nusi szolgálatot Krisztus főpapi szolgálatában való egyre fokozódó részesedésnek tekintenénk, azaz inkább alulról, és nem felülről latot Krisztus főpapi szolgálatában való egyre fokozódó részesedésnek tekintenénk, azaz inkább alulról, és nem felülről néznénk, már kevesebb kételyünk lenne a diakónus házasságával szemben. De itt arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a diakonátus máraz egyházirend szentségéhez tartozik, tehát legalább oly mértékben kell felülről, mint alulról szemlélni.

Összefoglalóan megállapíthatjuk: Sok szó esik a nős diakonátus engedélyezéséről. A cölibátus egyházi, s nem pozitívan isteni jog eredménye. Azok a súlyos érvek, amelyek a történelmi fejlődés folyamán a diakónus cölibátusát érvényre juttatták,számunkra elveszítették jelentőségüket. Minthogy a diakonátusnak mint önálló intézménynek kell megújulnia, elvi kidolgozásánál nem lehet a papi cölibátust megfontolatlanul modellnek venni. Végül a végzetes paphiányt is figyelembe véve a lelkipásztori szolgálat útját nem szabad elzárni azon férfiak elől, akik éreznek hivatást magukban az apostoli életre, de a cölibátusra nem.

Másrészt a nős diakonátus engedélyezésével szemben is lehet érvelni. Az aszketikus és lelki komolyság kiüresedésétől nem kell félnünk ugyan, de mégsem olyan könnyű - tekintettel az egyházi hagyományra és az elméleti teológia által kidolgozott érvelésre - Krisztus kétféle megjelenitési formáját egyetlen keresztény álláspontból áttekinteni.

342