Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Aquinói Szent Tamás: Lét és lényeg

ső formáiig, melyek legközelebb állnak a matériához: ezért más módon nem is tudnak működni, csak az aktiv és passzív minőségek, illetve egyéb tényezők igénye szerint, amelyekben t. i. a materia a forma befogadására van hangolva. A VI. fejezet Arról szól, hogy mi Isten lényege, s milyen a lényeg az elvá­lasztott substantia-kban; s hogy honnan származik bennük a "nem"-nek és a különböztető jegynek a fogalma és hogy milyen módon sokszorozódnak meg. Fentieket figyelembe véve láthatjuk, hogy mi módon álla­pítható meg a lényeg a különböző dolgokban. A substantia-kban a lényeg birtoklásának három féle módját találhatjuk. a) Van ugyanis valami, miként Isten, akinek a lényege a saját léte; vannak olyan filozófusok, akik emiatt azt mondják, hogy Istennek nincs lényege: mivel lényege nem más, mint az ő saját léte. S ebből következik, hogy nem sorolható be "nem"- be: mert minden, ami "nem"-fogalomba sorolható, szükséges, hogy mibenléttel rendelkezzék létén "kivül"; mert a "nem"-be vagy fajta tartozó dolgok nem a bennük lévő természet (natura) szempontja szerint különböznek egymástól, hanem a lét az ami bennünk más.S nem szükséges - ha azt mondjuk, hogy Isten csak lét -, hogy azok tévedésébe essünk, akik azt mondták,hogy Isten az az univerzális lét, ami által akármely dolog annak rend­je s módja szerint (formaliter) van. Az a lét ugyanis, ami Isten, olyan természetű, hogy semmi sem adható hozzá, következés­képpen saját tisztasága miatt mindenfajta léttől meg kell külön­böztetni: ezért szerepel a De Causis kilencedik fejezetének ki­fejtésében, hogy az első oknak - amely pusztán csak lét - in­di viduációja az ő tiszta jósága által történik. A lét általános fogalma pedig, mivel nem foglal magába semmiféle pontosító megjelölést, nem hordoz fogalmában közelebbi meghatározást, mert, ellenkező esetben oly dolog létéről nem lehetne tudni, melyben a léten kivül még van valami. Hasonlóképpen továbbá, minthogy csak lét, nem szükséges, hogy hijával legyen egyéb tökéletességeknek vagy kiválóságoknak, hiszen épp ellenkezőleg, rendelkezik minden tökéletességgel, melyek az összes "nem"­313

Next

/
Oldalképek
Tartalom