Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Anthony Bloom: Imádságos találkozások

Engedelmesség és szeretet

Ehhez viszont szeretnünk kell. Bármilyen kevéssé, de szeretnünk kell. Charles Williams ugyanebben a "Mindenszentek éjszakája” cimü könyvében, melyet az imént idéztem, az első oldalon mutatja be halott hősnőjének lelkét London egyik hid- ján, ahol meghalt. Semmi mást nem lát a lány, csak önmagát, aztán lábai földreérésének pontját, meg a lezuhant és halálát okozó repülőgépet. Semmit sem lát, hiszen szive semmihez sem vonzódik. Üres hidat lát, jóllehet az valójában folyton tele van járókelőkkel. A Temze mindkét partján házakat lát, de ezek is csak falak komor szemekkel, azaz jelentéktelenül kivilágosodó és besötétedő ablakokkal. Nincs kulcsa az őt környező világhoz, hiszen soha semmit sem szeretett, s igy most idegen itt. Egyszerre csak férje, újdonsült özvegye sétál végig a hidon. Látják egymást: a férj azért, mert szereti és szivében hordja, megsiratja és egyre keresi a láthatatlan világban; a feleség meg azért, mert egyedül ezt az embert szerette valaha is, a maga önző, szegényes módján. Csakis ezt az egyetlen személyt láthatja. Látja is. Férje pedig továbbmegy. Az ő szive viszont már felkavarodott, s férje révén visszaemlékezik világára, férjére, otthonukra, barátaikra. Majd fokról fokra pontosan ezzel a szeretettel kezdi fölfedezni a világot, amelyet életében elmulasztott megismerni; s ugyanakkor azt az uj és hatalmas világot is, ahová még csak most lépett be. A két világ kölcsönösen átjárja egymást abban az "összetartozásban", ami épp Charles Williams jellegzetes filozófiai alaptétele. Csakis azt látjuk ugyanis, amit és akit szeretünk. Csak képzeljük, hogy látjuk azt, akit gyűlölünk, hisz valójában gyűlöletünkben csak eltorzult képeket,karikatúrákat látunk.A közöny és nemtörődömség egyaránt vak.

25