Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Melles Tivadar: A tékozló fiu
Farizeus: .."nem vagyok olyan, mint a többi ember, rablő, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is __". Otthonmaradt fiú: "ez a fiad megjött, aki vagyonúdat rossz nőkre pazarolta”. Vámos: "Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek”. Tékozló fiú: "Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó”. A megtérők alázatossága kedves Istennek, viszont az atyai házban lévőknél nagy az elbizakodottság veszélye. A farizeusi jellemvonásokat mutató fivér nem tudja felfogni az atyai házban lakás, maradás értékeit, örömeit, elégedetlensége önellentmondásos. Noha a fivér mindig az atyával van, és mindene az övé (Lk. 15, 31/b) szűkmarkú a szeretete testvérével szemben, cselekedete nem tükrözi az atya mellett levés örömét. A centrális elemhez legközelebbi narratív elbeszélő részek tovább árnyalják a tékozló fiú ellentétes képét a farizeusi jellemvonásokat felmutató fivérrel szemben ( __visszatért apjához; ... megharagudott és nem akart bemenni__). A tékozló fiú történetén belül a két narrativ elem azonosságot mutat pozitív előjellel; a fivér történetében a két narrativ elem is azonosságot mutat, de negativ előjellel. A megtérés, a hazatérés az atyai házba de a bennlévők saját akaratukból ki- rekeszthetik magukat. Megrázó az ellentét a fivér haragja és az atya alázata között. A középpontokban az atya minden elképzelést felülmúló, túláradó szeretete áll. A két történetnek, a parabolának a főszereplője az atya, aki csupa kezdeményezés, bátorítás, nyitottság, megbocsájtás, megértés, dinamizmus, ő a SZERETET. A 2 centrális elem az alanyon kívül (az apa), az állítmányok vigasztaló gazdagságából tevődik össze; meglátta, megesett rajta a szive, eléje sietett, nyakába borult, megcsókolta, kijött, kérlelte. Ilyen a mi Mennyei Atyánk! 183
