Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Klaus-Dietrich Schunk: Az ószövetségi próféták eszkatológiája s annak átalakulása a fogságban és a fogság utáni időkben

idő vonatkozásában. He találunk-e erre a sémiben, nevezetesen a héberben egy ennek pontosan megfelelő tiikörszőt? Véleményem szerint ezen a ponton döntő szerepet kap a görög és a héber gondolkodás közti különbség. A görög "eszkhaton"-hoz legközelebb álló héber sző ugyanis az "acharit", amely nem csupán a véget és az utolsót jelenti, hanem egyúttal az eljö- vendőt és az újat is (v. ö. Jer. 31, 17, ahol már F.Nötscheris igy fordít: "Jövőd reménnyel kecsegtet - igy szól az Ur"). Következésképp sosem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a héber gondolkodás számára "végső" és "uj" összetartoznak, hogy az "uj" kategóriája a "végső”-höz döntően hozzátartozik, de nem tartalmaz utalást erre a történelemre ill. erre az időre vagy más, történelmen kívüli időre vonatkozólag. Az izraelita számára semmi különbség nem volt időbeli és időn kívüli (ill. történelmen kívüli ill. transzcendentális) történés között, nem ismerte a mi időfogalmunkat, .számára inkább ott volt történelem mindig és mindenütt, ahol Isten az emberrel kapcsolatba lépett. Kiélezve ezért talán igy is megfogalmazhatnánk a tényállást: Nem az idő volt számára lényeges, hanem az uj lét! S ezek után leszögezhetjük, hogy teljesen szabályos az O- szövetség prófétáinál eszkatológiáről beszélni minden olyan esetben, ahol "uj", uj lét kerül előtérbe, egy végső és végérvényes lét értelmében.

A fentiekkel egyúttal megismertük azokat az alapokat is, amelyeken az eszkatológia-irányzat képviselői állnak, akikhez magam is csatlakozom, s akiknek alapjaira kívánok a továbbiakban magam is építeni. Ehhez a csoporthoz tartozik Gerhard v. Rad és tanitványi köre, továbbá egy olyan jelentős skandináv őszövetséges, kiváló prófétai-teológia szakértő is, mint Johannes Lindblom. O igy fogalmazza meg a tényállást: "Ha a próféták olyan jövőről beszélnek, mely nem csupán a jelenben is fennálló viszonyokat folytatja, hanem valami újat és egész mást hoz magával, akkor jogunk van ahhoz, hogy az eszkato- lőgia terminust használjuk. " E megállapítást még tovább vezeti és elmélyíti G. v. Rád, amikor azt Írja: "Elsősorbana "szakítás" megállapítása a döntő, amely olyannyira mély, hogy az annak túloldalán lévő "újat" nem lehet már úgy megérteni, mint az eddigi folytatódását. "

164