Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
I. Az Egyház a köztüünk élő Krisztus
15 és térben föllépő esemény, amely abban a szent pillanatban indult el útjára, amikor a Szűzanya először tartotta karján Szent Fiát azon az áldott karácsonyi éjtszakán. Olyan csendben érkezett meg közénk az Isten országa, amilyen csendben vetik el a magot a fölszántott barázdába. Az elvetett kis mag aztán lassan növésnek indult. Az első növekedést jelentette az apostolok kiválasztása és tani* tása. Mennyi időt, mennyi fáradságot fordított Krisztus Urunk ennek a tizenkettőnek nevelésére! Mindenekelőtt is az ő lelkűkbe kellett vihartállóan elültetni az Isten orszá= gát. Hol volt akkor az Isten országa? Ahol Krisztus Urunk megjelent az ő tizenkét apostolával és tanítványaival, ahol jártak, ahol tanítottak, ahol imádkoztak — ott volt az Isten országa. De — fájdalom — már ebben a legelső gyülekezetben, az Isten országának legelső bemutatkozásában ott volt a konkoly is: a tizenkettő közt ott volt Júdás, ennek szörnyű, megátalkodott gonoszsága mellett ott volt Péter megingása, ott volt Tamás hitetlensége is. Az első növekedés után jött a terjeszkedés. Jött az első pünkösd a Szentlélek tűzével, jöttek az első megtérők, jött az őskeresztények élete, a maga fölemelő melegségével, de egyben viszálykodásokkal és szakadásokkal is. Aztán ismét nagyobbra nőtt Isten országa. Egyik római provincia a másik után hódol meg Krisztus keresztje előtt, nyíltan és titokban szegények és gazdagok állanak Krisztus követői közé és hiába a megrettent római császárok véres üldözése: a vértanuk kihullott vére csak újabb magvetés volt a keresztény aratás számára. Véget ér az ókor és eltűnik a rómaiak önmagát kiéjt világbirodalma. Vele tűnik Isten országa is? Dehogy! Új népek ruganyos térde hajlik meg Krisztus előtt, gótok és longobardok, frankok és angolszászok, germánok és magya= rok vetélkedve állanak be Isten országába, úgyhogy az egész középkort bátran úgy foghatjuk föl, mint szakadatlan telje= sedését a Miatyánk kérésének: Jöjjön el a Te országod. És az Isten országa még egyre növekedett. Európa már az övé volt, most kezdte megközelíteni a messzi konti= nenseket. Előbb Ázsiát, majd Amerikát, aztán Afrikát, úgy= hogy ma nincs olyan ország a világon, amelyben nem emelkednék Krisztus oltára. Dehát ki ne látná be — Testvérek —, hogy ilyen óriási arányú elterjedéshez megfelelő méretű szervezet is kellett?
