Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
XIV. A sajtó szerepe az Isten országában
144 hallatszik, amit most mondok: a helyesen értelmezett vallás sósság megköveteli, hogy a sajtó terén is mindenki színt valljon és határozottan a keresztény sajtó pártjára álljon. Amikor az isteni Gondviselés olyan súlyos megpróbáltatást enged Egyházára, mint napjainkban, akkor árulást követ el a legszentebb üggyel szemben, aki az ellenséges sajtót bármi módon erősíti és támogatja és ezzel nyelet ad a fej= szének, amellyel az Isten országát akarják szétrombolni a földön. Azt hallottad az előbb, Testvérem, hogy a sajtó korunk legfélelmetesebb propagandaeszköze; — de a te lapod, amit odahaza napról=napra oly mohón olvasol, vájjon az Isten gondolatait propagálja=e, az Isten országának el= jövetelén dolgozik=e? Eljársz a templomba és minden vasár= nap meghallgatod a prédikációt. Jól teszed. De a pap csak egyszer prédikál egy héten. Az újságod ellenben hatszor egy héten. A papot csak azt hallgathatja meg, aki templomba megy, vagy kinyitja rádióját. Bezzeg az újságot hallgatja, olvassa és falja mindenki: otthon és kávéházban, villamoson és utcán, reggel, délben, este — sehol sem hagy nyugtot. Most sem értenéd meg tehát, milyen életbevágóan szükséges az Isten országának terjedéséhez, hogy legyen úttörője, előharcosa, munkatársa a katolikus sajtóban? Ez legyen fáklyahordozója a hazugság sötét éjében. Ez legyen páncélos lovagja az elfogult támadások rengetegé= ben. Ez legyen megafónja a krisztusi igazságok világgá kiáltásában. Ez legyen soha el nem fáradó harcosa a sötétség hatalmával szemben. B) Tegyük fel tehát a nagy kérdést: azoknak, akiknek szívükön fekszik az Isten országának terjedése a földön, ezeknek a komoly keresztényeknek mik a kötelességeik a sajtókérdésben? A válasz rövid és világos. Kötelességünk kettős: nem olvasni a rossz sajtót és támogatni a jó sajtót. a) Nem olvasni a rossz sajtót! Sajnos, még ma is sokan vannak közöttünk, akik nincse= nek tisztában azzal a döbbenetes erővel, amit a nyomtatott szó hatalma képvisel — vagy Isten országának terjesztésé* ben, vagy annak rombolásában. Mert ha tisztában volnának, nem mernék magukat oly vakmerőén kitenni a lelki infekció veszélyének. Ha tisztában volnának, nem mondanák oly naiv elbizakodottsággal : «Kérem, engemet ne tessék félteni ! Hogy én idexre tett könyveket olvasok? Hogy én könnyű erkölcsű regényeket falok? Hogy én nem keresztény ujsá=
