Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
II. Fejezet. Együttérzés Jézussal
36 kérője. Ez oly bosszúsággal és irigységgel töltötte el, hogy szinte kiállhatatlanná vált. Atyja ostobaságból vagy még rosszabb okból apácává akarta tenni. Ámbár ez életmódra semmi hivatása sem volt, maga is azt vélte, hogy minden további nélkül vállalkozhatik reá és Viterbóban Szent Ferenc harmadik rendjébe lépett. A zárda úgylátszik igen fegyelmetlen lehetett, mert kénye-kedve szerint élt. A jó Szent Alfonz szokta mondani, hogy könnyebb a léleknek a világ örömei közepette üdvözülnie, mint egy fegyelmezetlen szerzetben, és ebben kevés embernek volt oly nagy tapasztalata, mint neki. Az első, amit szentünk tett, az volt, hogy saját pénzén egy nagy szobát rendeztetett be magának s azt az akkori divat szerint pompásan be- bútoroztatta. A rendi törvényeket elhanyagolta vagy csak nagyon lanyhán és elégtelenül tartotta meg. Mindig jobban kapkodott a hiúság után és egész nap csak magára gondolt. Különös kezdete ez az életszentségnek ! így élt közel tíz évig. Akkor Isten nagy betegséggel látogatta meg. A ferencrendi szerzetesért küldött, aki a zárda gyóntatóatyja volt. De mikor az a pompás bútorokat meglátta, gyónásának meghallgatását megtagadta és megjegyezte, hogy a mennyország nem olyanok számára van, mint ő. «Mit», — kiáltott fel Hiacinta — «én nem üdvözülhetek ?» A szerzetes azt mondta neki, hogy az egyetlen mód reá az, ha az Isten bocsánatát megnyeri, az elkövetett botrányokat helyrehozza és új életet kezd. Erre könnyekbe tört ki, lement az ebédlőbe, hol az apácák éppen mind együtt voltak, leborult előttük és a botrányokért bocsánatot kért. Mindemellett nagy átalakulás, vagy legalábbis
