Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

V. Fejezet. Szegénységünk kincsei

142

mieink. Valóban szép és becses vagyon. Ezeket a kincseket helyezi kezünkbe, éppúgy, mint ahogy a bemutatás napján magát a Szűzanya karjaira helyezte, hogy szeretetünk használja őket. Milyen áldásos foglalkozás ez számunkra ! Mint kezdődik ezzel a menny már itt a földön ! Mindezek a üdéink. Rendelkezésünkre állanak. Szabadon, kényünk, kedvünk szerint használhatjuk őket érdemszerzésre, a szeretet, a hálaadás indulatainak felgerjesztésére, a másokért való közbenjárásra. Ez utóbbi az, amiről jelenleg szólanunk kell.

Ha a fenti gondolatokat megszívleljük, a közbenjárás áldott gyakorlásához akkora vonzódást érzünk, hogy a közbenjárásnak azokkal az eszközeivel, amelyeket önmagunkban találunk, csakhamar elégedetlenek leszünk. Érezni fogjuk, hogy száraz és szegényes kérelmeink, hideg szavaink, szórakozottságunkkal és szívünk hidegségével átjárt ájtatosságaink nem elégítik ki szerető vágyainkat, melyekkel az Isten dicsőségét, Jézus érdekeit és a lelkek javát előmozdítani szeretnők. Ezért Jézus mindezeket a kincseket kezedbe rakja, mint a közbenjárás fegyvereit és eszközeit. Szent Színének eltalálására tegzünket e hathatós balzsamba mártott nyílvesszőkkel tölti meg. Ha jámbor szándékkal célzunk, el kell találnunk, hiszen ő maga tárja elénk szívét. Valamint irántunk égő szeretete határtalan, úgy szeretetünk eszközeinek sem kíván határt szabni.

Szeretetünk nem volna szeretet, ha e rendelkezésére álló kincseket fel nem használná. Ha tehát valamit, ami Isten nagyobb dicsőségére szolgál, közbenjáró imádságunkkal elérni kívánunk, ajánljuk fel neki ezeket, hogy haragját megengeszteljük s részvétét irán-