Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

IV. Fejezet. A közbenjáró imádság

129 batra : Ha szerettek engem, Atyám más vigasztalót küld nektek, hogy örökre nálatok maradjon, az igaz­ság Lelkét, kit a világ meg nem kaphat, mert nem látja és nem ismeri. Lelke az igazságnak e hét forrásá­ból oly világosan látta a világ nyomorúságát, dicsősé­gének s örömének elégtelenségét, hogy állandóan Sala­mon szavait hordotta ajkain : Hiúságok hiúsága, a nap alatt minden hiúság. Azt szokta mondani, hogyha ezt valamely remete mondotta volna, a szemlélődő ember túlzásának tartaná ; de mivel az Isten azt egy nagy, gazdag s békés király szájába adta, ez oly nagy részvétre gerjeszti a nagyok iránt lelkiüdvük veszedel­mei miatt, hogy a gazdagokat, előkelőket s szerencsé­seket külön imáiba foglalja s ezt mindenkinek igen ajánlja. «0, — kiáltott fel, — nem közönséges nyomorú­ság veszi őket körül, s anélkül, hogy gondolnák, a po­kolba juthatnak, mert arany és bíbor lépcső vezeti őket oda. A világ nagyjai nem fordítanak időt annak meggondolására, hogy csakhamar igen kicsinyek lesz­nek, s az, hogy másoknak parancsolnak, akkora ön­bizalommal tölti el őket, hogy úgy élnek, mintha az Isten, a menny és az angyalok is alattvalóik volná­nak, mint az emberek. Mily csalódás vár reájuk, ha egyszer csak észreveszik, hogy az ördög rabszolgái voltak s mindig azok lesznek, vagy pedig, ha az Isten irgalmasságot tanúsít irántuk, mily nagy lesz csodál­kozásuk, ha a mennyben sokkal alantabb látják magu­kat azoknál a szegényeknél s kicsinyeknél, akiket a földön közelükbe sem bocsátottak». Ezt a részvétet a gazdagok iránt egész életén át megőrizte s értük sokat imádkozott. Nagyobb jótékony­9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom