Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
124 De, ha kérésük tárgyának nagy volta, a tévely, az erkölcstelenség és a babona útálatos tömegének látása szerető imádságuk abbanhagyására kísértik őket, miért ne kérnők mi az Istent, hogy Angliának s Írországnak egy igazi szentet küldjön? Ezzel a csatát félig már meg is nyernők. Azt akarom ezzel mondani, hogy az imádság akkor nyer leghamarabb meghallgatást, ha természetfeletti indítóok hatja át. Ügy látszik, hogy az Isten a keresztény szeretet e cselekedetei számára néha különös kegyelmeket tartogat. 4. Imádkozzunk azokért, akik a világban különféle, akár lelki, akár testi bajokkal s szükségekkel küzdenek. Halljátok csak, hogy Orlandini mit mond Faber Péter atyáról, kit Xavéri Szent Ferenc a mindenszentek litániájában szokott említeni, Szalézi Szent Ferenc pedig úgy tisztelt, mintha szentté lett volna avatva. Ennek a gyöngéden érző embernek igen sok bánatot és szomorúságot okozott, hogy a legtöbb ember nem tudja, miként kell ügyét-baját az Istenre bízni, hanem emberi segítségben bizakodik, az istenit pedig elhanyagolja. Ez annyira felkeltette részvétét, hogy maga terjesztette az Isten elé az emberek gondjait s bajait, s minden küzdelmükben, nyomorúságukban s szükségükben közbenjárójuk lett ; végül már azt szerette volna, hogyha mint második Mózes, állandóan az ég felé emelhette volna karjait, hogy segítséget s vigasztalást szerezzen azoknak, akiknek akár itt az életben, akár a halál után szenvedéssel s fájdalommal kell küzdeniök. Maga elé képzelte azt a sok mindenféle gyötrelmet, bajt, betegséget, fájdalmat, éhséget, kétségbeesést, szükséget s számtalan rosszat, melynek az emberek alá van-
