Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

IV. Fejezet. A közbenjáró imádság

122 téréséért, mert, miként mondotta, ez az ájtatossági gyakorlat Isten előtt igen kedves, lelkűk üdvösségére pedig felette hasznos. Mikor Szent Ignác a boldogságos Szűz megbízásából Mária Magdolnát az alázatosság gyakorlására tanította, e szavakkal fejezte be okta­tását : Miként a megtestesült Ige meghagyta, hogy apostolai az emberek halászaivá legyenek, éppúgy ren­delte jegyeseinek, vagyis az apácáknak is, hogy a lelkek halászai legyenek. Mancinelli jezsuita páter példája is mutatja, hogy ezen a téren az Isten semmiféle szűk- keblűséget sem szeret, mert nem elégedett meg azzal, hogy a pogányok és eretnekek megtéréséért sokat imád­kozott, hanem angyali látomás útján azt is közölte vele, hogy kívánja, hogy a zsidók megtéréséért is imádkozzék. 2. Imádkozzunk azokért is, akik langyosak és hide­gek, mert ezek, bár még a kegyelem állapotában lehet­nek, nagy bűnök örvényének szélén állhatnak. Nagy szükségben vannak, igényük van tehát imádkozó szere- tetünkre. Visszatérésük a kegyelemhez, ha elestek, igen nehéz, nehezebb mint a bűnösök megtérése s így imádságunk az sltennek nagy dicsőségére válik. Jézus adta nekik az első kegyelmet, ő térítette meg őket, s most ott áll, hogy elveszíti őket. Mivel Isten kijelentette, hogy a langyosakat különösen útálja, bizonyára igen kedves volna előtte, ha a langyosakért imáinkat és vezekléseinket minél többször felajánlanék neki. Én ezt az ájtatossági gyakorlatot a langyosak lelki meg­újulásáért közvetlenül a tisztítótűzben szenvedő lel­kekért való ájtatossági gyakorlatok után helyezném. Hiszen miattuk is mennyit szenved a mi Urunk. Ha el­vesznek, mennyi kegyelem hiusul meg, mennyi szentség

Next

/
Oldalképek
Tartalom