Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
116 hatja. «Éppen nem», felelte, «mert minden jámborság hiányzott belőle és így nem árthatott.» A prédikáció csak egyike azoknak az utaknak, amelyeken közbenjáró imáink a lelkekre hathatnak. Csak mint példát hoztam fel. Majd egykor, ha Jézus eljön, látni fogjuk, hogy nem egy zárdái portás vagy fráter volt olyan, mint Xavéri Szent Ferenc vagy Kláver atya, vagy Borromei Szent Károly, ki a klérus megjavításán dolgozott, vagy Szent Tamás, ki lélekkel teljes könyveket írt, vagy Paulai Szent Vince, ki Jézus érdekeit a városokban és a falusi nép között szolgálta. A katolikus vallás isteni eredetének egyik legszebb bizonysága a szentek közössége, mely által minden közös és senkinek sincs saját külön lelki tulajdona. Az Űr Jézus érdemei és elégtételei, Mária örömei és fájdalmai, a vértanuk türelme, a hitvallók kitartása, a szüzek tisztasága, mind közös birtokunk. Valamint a vér a szívből jön és a szívbe tér vissza az egész testben, úgy az Egyházban sincs elválasztásnak vagy elkülönítésnek helye. A menny, a tisztítótűz és a föld mind egy test. Közöljük egymással érdemeinket, imáinkat, megosztjuk örömeinket és fájdalmainkat, felhasználjuk egymás elégtételeit, amint szükségünk van reájuk. Az éggel sokféle kapcsolatban állunk és tudjuk, miként kell e kapcsolatokat fenntartani. A purgatóriumról alapos ismeretünk van és számos gyakorlati módot ismerünk, mellyel vele közlekedhetünk. A földön rokon és barát, szabad és rabszolga, zsidó, görög és scytha mind egy közös családot alkot. Éppen ez az, amit a hitetlenek bennünk oly szörnyűnek látnak. A másvilágról úgy beszélünk, mint valamely jól ismert városról, éppen
