Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok
91 vét rajzolnák rá.1 Bárhová nézek, előre vagy hátra, felfelé, vagy lefelé és bármely oldalára fordítom is a vásznat, mindig csak Jézus nevét olvasom, egyedül csak Jézusét. Sohasem áldoztam úgy, hogy ne köszönhetném neked Mária! A tabernákulum, az áldoztató kehely, a szentségmutató, mind-mind a te műved. A titok szépsége abban áll, hogy ez a te Jézusod és nem másé. Ezt a testet belőled alkotta és nem újabb test az sem, amelyet az átváltoztatás jelenít meg ... Hozzád jövök ünnepeiden, hogy lássalak, hogy szépséged csodáljam, kegyelmed dicsérjem; Istent dicsőítsem minden kiválóságodért és imámban kiöntsem előtted egész szívemet. Előtted, Anyám, mert tudom, hogy te szinte mindenható vagy közbenjárásodban, hiszen Jézus a tied, te segítesz arra, hogy Krisztussal tudjak érezni, s ha lelkem nem is gondol mindig rá, szívem mindig szeresse Öt! Életünk, lelki életünk legnagyobb része nem más, mint az Úr Jézust magával hozó Szűz Mária látogatásainak hosszú sora. De sehol sem oly feltűnő a hasonlatosság, mint az Oltáriszentségben. Ó, hányszor megtörténik, hogyha a tabernákulumhoz közeledünk, titkos tűz csap ki belőle és lángra lobban szívünk minden látható ok nélkül! A gondok eltűnnek, a könnyek felszáradnak, a kétség tovaszáll, a kísértések elvesztik erejüket, a félénk nyugtalanság lecsillapodik és lelkünket hirtelen csendes gyönyörűség önti el . . . Öröm, ujjongás, dicséret, magasztalás és a megbocsátás érzése, az imádás szelleme ... Ezek azok a gyümölcsök, amelyeket bennünk kelt és ezt idézte elő Keresztelő Szent János lelkében is. Nincs senki sem, akinek az Otáriszentség közelsége ne lenne az áldásoknak forrása, mégha nem is tud róla. De kevesen vannak, akik maguk is ne érezték volna ezt, 1 P. Faber protestáns családból született. Mielőtt katolikussá lett az oxfordi egyetemnek és az anglikán „magas egyháznak" volt kiváló tagja.
