Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok
88 szépségének teljességében a semmiség mélységéből előjött. Az örök Igének ugyanaz a személye ez, aki Szűz Mária ölén a testet és a lelket magára öltötte. Csak éppen az oltár csodálatosabb, mint a názáreti kis hajlék, mert Itt naponkint többször megy végbe ez a csoda. Sőt: nemcsak egy helyen, hanem ezer és ezer más oltáron is, az örök hó északi hazájától le egészen azokig az országokig, ahol a buja délszaki növények levele a tenger langyos habjaiba hull. Ugyanazon időben száz meg száz oltáron játszódik le ez a titok és pedig nem a Szeplőtelen Anya által, hanem méltatlan, törékeny papok közreműködése által. Krisztus teste az égi létezés-módon kívül, új sajátságot kap: nincs szüksége semmiféle térbeli kiterjedésre. A Nap, mint rendesen, most is besüt a templom ablakán. Az oltáron, mint máskor is, égnek a gyertyák, a virágok pedig édes illatfelhőt árasztanak a gyönyörű esemény alkalmából feldíszített oltáron, míg ez a magasztos titok végbemegy. Igaz, hogy az élettelen természet erről mitsem sejt. érzékeink is csalódnak és a szentségi fátyolon nem tudnak áthatolni. Érzékeink nem tudják bizonyítani létét és a titok még sem marad rejtve. A meghajtott térd, a lehajtott fej, a mellverés, a pillanatnyi csend nyilvánvalóvá teszi, hogy nincs a templomban egyetlen olyan katolikus sem, aki a szeretet természetfölötti titkát ne ismerné, ne szeretné, ne tisztelné és szíve legmélyéből ne imádná. Az átváltoztatás csodája megában foglalja az angyali üdvözlet drága csodáját: de még ennél sokkal többet is. Ki tudja azt az édességet leírni, mely az Erzsébetnél való látogatás titkában (Sarlós Boldog Asszony, Visitatio B. M. V., jűl. 2.) van elrejtve? Szalézi Szent Ferenc apácarendet alapított. Tagjainak az irgalmasság lelki és testi cselekedeit kell végezniök; mivel azonban klauzurájuk nem volt, mert a világban kell dolgozniok, Szűz Mária látogatásáról nevezte el őket. A Gondviselésnek azonban úgy tetszett, hogy az alapító akarata ne teljesedjék egészen. A nővérek kolos-