Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok
81 Az Úr Jézus tehát nem csupán egy gyámoltalan és szenvedő lény, aki tetszés szerint engedte magára hatni élettelen teremtményeit: a meleget és hideget, az esőt és szelet, a nappalt és éjtszakát; aki értelmetlen állatoknak megengedte, hogy testéhez közel jöjjenek és leheletükkel melengessék. Nem vetette alá magát ellenállás nélküli türelemmel mindazoknak az érzéseknek és érzelmeknek, minden hiánynak és gyengeségnek, minden fájdalomnak és kényelmetlenségnek, amelyek a gyermekségnek rendes osztályrészei. Ellenkezőleg, minden tettét olyan kiszámított, olyan átgondolt és olyan erőteljes akarattevékenység irányítja, amint ez a három évig tartó működésében megnyilvánul. Látjuk ugyanis, hogy alak szerint gyermek volt ugyan, de öntudatának és értelmének használatában és uralmában teljesen felnőtt emberhez hasonlított. Ha így áll a dolog, már ez a körülmény, ha nem is a valóságban, hanem inkább az elképzelésben, de változást idéz elő ájtatosságunk jellegében. Az Úr Jézus leereszkedik hozzánk mint gyermek és mint felnőtt és mindig olyan cselekedeteket végez, amelyek a gyermek-, illetőleg a férfikornak megfelelnek. Tetteinek jellegét saját természetük, a kísérő körülmények és azok erkölcsi jelentősége határozza meg, nem pedig az öntudat, vagy a szándék, ami pedig cselekedetei mélyén mindig ott rejtőzik. Az Úr Jézusnak ugyanis minden egyes tette a legkisebb és legnagyobb, egyformán végtelen értékű és végtelen érdemű. A kegyelem benne nem növekedhetett és nem gyarapodhatott, s ezért emberi cselekedeteinek természetfölötti jellege mindenben egyenlő. Röviden szólva: Jézus titkainak áj tatossága nem más, mint emberi természetéről, s a kegyelemről nekünk adott kinyilatkoztatásainak ájtatossága. Ezért valóban igaz marad az, hogy mikor az Úr Jézus mint gyermek sírt vagy panaszkodott, értelmének éppenolyan tiszta használatával rendelkezett, mint amikor elhagyatottságában a kereszten szörnyű kiáltás tört ajkára. Mégis mint gyermek valóban gyámoltalan, szenvedő, gyenge és törékeny «
