Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok

66

Egyesek, Szent Péterrel az élükön, mintha többre becsülnék a Tábor-hegyét a Kálváriánál. Ez a meggondolatlan különleges ájtatosság példája. Mások Betlehemet helyezik elébe a Kálvária-hegyének és mivel a keresztet mindkettőben arányosan megtaláljuk, azért ez a jogos és üdvös különleges ájtatosság példája.

A szűztiszta szent sok lélek számára nagyobb értékkel bír, mint a vértanú. Viszont mások az egyháztanítót tartják mindkettőnél többre.

A megtestesülés titkának egyes mozzanatait aránylag könnyen és jogosan tekinthetjük bizonyos különleges áhítat tárgyának.

Az Oltáriszentség azonban sokkal inkább a közös istentisztelet és imádás tárgya, semhogy különleges áj- tatosságnak tekinthetnők.

Itt közvetlenül az élő Istennel találjuk magunkat szemben, s őt imádjuk a misztikus fátyol alá rejtőzötten; ellentétben a megtestesülés egyes mozzanataival, amikor pl. a templomban való bemutatásnál vagy megtalálásánál csak közvetve tiszteljük őt.

Milyen értelemben beszélhetünk tehát mégis arról, hogy valaki az Oltáriszentséggel szemben valamilyen különleges áj tatosságot gyakorol?

Rövid megfontolás eléggé meg fogja magyarázni e nehézséget. Az Oltáriszentség imádása valóban a hívők közvetlen, általános imádásának tárgya. Az Egyház lelkiismeretben kötelezi gyermekeit, hogy így imádják Istent, és a mindennapi szentmiseáldozatban, a szentáldozásban az Úr Jézus valóságos jelenléte előtt hódoljanak.

Ez az imádás és hódolat természetesen nem jelent különleges áj tatosságot. Ennyit minden katolikusnak meg kell tennie, egyébként lázadó, áruló és eretnek Istennel szemben. Szükségképp hozzátartozik ez a hívő vallási kötelességéhez. Beletartozik abba a hódolatba is, amellyel a kiművelt emberi értelem tartozik a Teremtő fenségének és jelenlétének.

Az átlényegülés azonban a megtestesüléssel rokon ti-