Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
300 reszt jele már maga is erősebb, mint a pokol. Ruhájának csak a szegélye is betegségeket gyógyít. Az üres formák szellemmel és lélekkel telnek meg, ha csak pillantásával találkoznak. Milyen lehetett azokkal szemben, akik oly közel voltak hozzá, s oly kedvesek voltak számára, akiken drágaköves koronaként pihent szeretetének és kiválasztásának aranyfénye? így pl. áldott Anyján, nevelőatyján, vagy előfutárán, dicső apostolain és az ártatlan gyermekeken, akik érte haltak meg. Rendelkezik-e a világ akkora szeretettel, vagy áhítattal, amely felér ezek közül csak a legkisebbel is. Micsoda gyönyörű, égi szépségű világ az Úr Jézus környezete! Mennyire boldogítja az erre való emlékezés a hívő lelkeket. Járjuk végig ezeket a csoportokat. Haladjunk át az angyalok, szentek és apostolok körén és Isten végtelen városának nyugodt, fenséges és isteni gyönyörűségén át Máriához, vagy magához az Úr Jézushoz. S mindezt látva, sírnunk kell örömünkben, hisz Isten páratlan édességének magassága és mélysége, hosszúsága és szélessége tárul fel előttünk. S ugyanez a világ az Oltári- szentség. Az Eucharisztia Isten legnagyobb müve és minden művének betetőzése. Csak ebben nyugodott meg teremtő szeretete, hatalma és bölcsesége. Az Egyház csak a fölött ülhet diadalt, ami a halhatatlan léleknek koronát, befejezettséget és megbékélést kölcsönöz. De volt-e valaha a legm. Oltáriszentséghez hasonló diadal. Az Eucharisztia diadala a teremtésnek, diadala a megváltásnak, diadala Jézus szent emberségének és diadala a Szentháromságnak. Húzódjunk e lenyűgöző titok árnyékába. Mily gyorsan növekedhetik itt a lélek az alázatosság kegyelmében! Mélyen átérezzük, hogy mennyit tehettünk volna Istenért, amit azonban nem tettünk meg. Hány alkalmat szalasztottunk el. A kegyelemnek nem feleltünk meg! Amit pedig meg mertünk tenni, az mennyire szegényes, szürke és szűkkeblű volt!
