Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
287 Vagy nem gyönyörű gondolat-e az, amit Sziénai Szent Katalin ír Megváltónk és Üdvözítőnk testéről és véréről: „Ez az étel mindig táplál bennünket. Egyszer jobban, máskor kevésbbé. Minden attól függ, hogy mennyire vágyódunk utána. Ereje révén nagy és hatalmas akár szentségileg, akár lelkileg vesszük magunkhoz“. (Dialogo, Trattato deli’ orazione c. 66.) Nagy Szent Tetéz szól annak fontosságáról, hogy a lélek a szentáldozás után egyedül maradjon Urával és Istenével. Midőn pedig az Úr méltó fogadására való előkészületről szól, tulajdonképpen a lelkiáldozást említi. Olyan bensőséges érzelemnek mondja ezt, ami még az Úr Jézus testének valóságos vétele nélkül is csodát tesz lelkűnkben. „Azért — mondja a Szent — ahányszor csak misét kell hallgatniok, kedves leányaim, s az oltár elé nem járulhatnak, vágyódjanak az Úr után, végezzenek lelki áldozást. Meglátják, milyen nagy haszonnal jár! Ha szívük lángol a vágytól, mélyedjenek magukba és legyenek összeszedettek. Nagyon szeret bennünket üdvözítő Istenünk, s ha mi is nagyon szeretjük, ő csodát tesz és szívükbe lopja magát.“ (Camino de perfection c. 35.) Pazzi Szent Mária Magdolna életében olvassuk, hogy kolostorukban az apácák rendszeresen lelki áldozást végeztek, ha a pap betegsége vagy más ok miatt a napi szentáldozás akadályokba ütközött. Reggel megadták a szokásos jelet a szentáldozáshoz. Erre mindnyájan ösz- szegyűltek, félóráig imádkoztak és azután lelki áldozást végeztek. Merici Angéláról, az orsolyiták alapítójáról említik, hogy egyszer eltiltották a mindennapi szentáldozástól. S mit tett a Szent? — Bensőséges lelki áldozással kérte azokat a lelki kegyelmeket, amelyeket azelőtt a szentségi áldozással kapott. S e lelki áldozást végrendeletben hagyta rendjére. Az Űr Jézus öt szent sebéről nevezett Franciska nővér lélekben szokta meglátogatni az Oltáriszentséget, ha nem tudott templomba menni. Gyakran látták a föld fö-
