Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
267 megtagadásban tanúsított. Megkérdezte, hogy melyik erényt becsüli legjobban. „Az engedelmességet“, — volt a felelet. A püspök erre megparancsolta, hogy egyék egy kis kenyeret. Engedelmeskedett, de alig nyelte le az első falatot, heves hányinger fogta el. — A kon- stanci megyéspüspök még a felszentelt püspöknek tanúskodása ellenére is hitetlen maradt és elhatározta, hogy saját szemeivel bizonyosodik meg. Elment a remetéhez és megkérdezte, hogyan lehetséges az, hogy étel nélkül él. A szent azt válaszolta, hogy ahányszor szentmisét hallgat, vagy a szentáldozáshoz járul, olyan erőt és édességet érez, hogy az teljesen pótolja számára az eledelt. Ez történt Sziénai Szent Katalinnal is. Gyermekkorától fogva tizenötödik évéig csak egy kevés, vízzel vegyített vörösbort és némi ételt vett magához. Ettől az időtől fogva pedig csak vízre, füvekre és kenyérre szorítkozott. Huszadik évétől lemondott a kenyérről is, a nélkül, hogy egészsége ezt megérezte volna. Ennek következménye az volt, hogy lángolva sóvárgott a gyakori szentáldozás után. Az isteni eledel szeretetének tüzét még inkább felszította. Lelkében kimondhatatlan vigaszt érzett, amely megsemmisített benne minden vágyat az étel után, sőt még a táplálkozás lehetőségét is elvette tőle. Ha mégis enni próbált, heves fájdalmakat érzett és súlyosan megbetegedett. E különleges jelenség ráirányította rokonainak és barátainak figyelmét. Beszéltek gyóntatóatyjával, ki azonban nem tudta mire vélni a dolgot és többször megparancsolta neki, hogy egyék. De mindannyiszor majdnem életébe került ez a kísérlet. Időnkint a többi nővérrel együtt asztalhoz ült és magába erőszakolta az eledelt. De alig vette a szájába, rettentő kínok között el kellett távolítania magától. Mindazok, akik látták, mély részvétet tanúsítottak iránta. Számos próbálkozás után békében hagyták és attól fogva vízen kívül mást nem vett magához. Mások jelenlétében ezt bűnei rovására írta. — Azonban ahányszor csak áldozott, mindig hihetetlen erő áradt belé.
